Balatonszemesen is felújították a Postamúzeumot
A Magyar Posta a múzeumi kincseit, szakgyűjteményét szeretné az egész ország számára hozzáférhetővé tenni.
A Magyar Posta a múzeumi kincseit, szakgyűjteményét szeretné az egész ország számára hozzáférhetővé tenni.

Rejteget még izgalmas kulináris célpontokat Balatonszemes.

A négy napon át tartó esemény gazdag programmal várja a filmek szerelmeseit és a szórakozni vágyókat Balatonszemesen.

Veteránautós felvonulással, akciófilmes kaszkadőr bemutatóval, vörös szőnyeges közönségtalálkozóval és A Pogány Madonna vetítésével indul holnap a XII. Bujtor István-filmfesztivál Balatonszemesen.

167 nevezett alkotás közül 110 film került be a XII. Bujtor István-filmfesztivál versenyprogramjába.

Már 45 éve, hogy nincs közöttünk. Halálát sokáig balesetnek hitték, ám a legújabb bizonyítékok szerint egész más történt.

A Bujtor István Filmfesztiválra május 15-ig lehet nevezni, amelyet a tervek szerint augusztus 19. és 22. között rendeznek meg Balatonszemesen.

Elszakadt gumipapucsot is talált már, de PET-palackból és cigarettacsikkből is sokat gyűjtött össze a gimnazista.

A balatonszemesi Kistücsök tulajdonosa úgy véli, az eddigieknél nagyobb veszélyt hozhatnak a szabálytalan üzletnyitások, ahogy az idő előtt megengedett enyhítő lépések is.

Németh Kornélné immáron harminchét éve tanít a balatonszemesi általános iskolában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Borsodi hétköznapok.

A Tisza húszezer forintot fizetett a keményvonalas bűnözőknek, hogy elmenjenek a Lázárinfóra balhézni.

Ismét megnyílik az uniós forrásokhoz vezető út.

A fővárosban is esett a hó.

Kaja Kallas sokat panaszkodik, de nem csak ő van szorult helyzetben.

A területet az orosz támadások kiindulópontjaként használják.

Magyarországon már elindultak a háborúellenes gyűlések.

A főtt krumpli az egyik leggyakoribb köret, mégis sokszor okoz bosszúságot.

Már az a kedvesség is levett a lábamról, amivel a fiatal csinos pincér hölgy beinvitált a sörözőbe. Nem sejthette, hogy nagyon is tudatosan érkeztem.

Két felvétel is készült hasonló esetekről, mindkettő viszonylag szerencsésen végződött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.