Elérkezett a kudarcot vallott baloldal megérdemelt vakációja
Minimum kéthetes, amolyan kudarcfeldolgozó vakációra bocsáthatjuk a balos kényszerkoalíció leharcolt vitézeit és vitéznőit.
Minimum kéthetes, amolyan kudarcfeldolgozó vakációra bocsáthatjuk a balos kényszerkoalíció leharcolt vitézeit és vitéznőit.

Lukács László György, a Jobbik alelnöke bevallotta, hogy a szavazókörökbe delegált baloldali aktivisták feladata a felszültségkeltés lesz.

A történelemben akkor voltak virágzó szakaszok, amikor egy kurzus hosszú ideig tartott.

Az építkezést az SZDSZ-es értelmiség hatalmas médiatúlsúllyal próbálta ellehetetleníteni.

Ma sem kell különösebb kiképzés a honi baloldalnak és propagandasajtójának, ezt támasztja alá, amit művelnek a szomszédunkban dúló háború árnyékában.

A SAT3 a magyar kultúrharcot elemző, csaknem negyvenperces dokumentumfilmjében csak 146 másodpercet szánt a kormányzati nézőpont bemutatására – írta Kovács Zoltán.

Nemcsak beléfojtotta a szót, hanem még rá is kiabált Beata Kempára, a lengyel Jog és Igazságosság EP-képviselőjére.

A minap megszólalt Jávor Benedek ökohazafi, Budapest Brüsszelbe telepített innovációs és klímaügyi frontembere – bármit jelentsen is ez a szabadidős titulus.

Nincs olyan, hogy legalja – mert ezeknek mindig van lejjebb. A Magyarországra telepített ügynökbaloldal akár naponta képes alulmúlni önmagát.

Háború dúl a szomszédban, a magyarországi ügynökbaloldal pedig odavonul vesszenorbánozni az orosz nagykövetséghez.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nemet mondunk a háborúra.

A Tisza Szigetek állandó vendége nem csinál titkot az elképzeléseiből, Európa háborúba megy, és szerinte ebből Magyarország sem maradhat ki.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Előbb vagy utóbb le kell üli tárgyalni Oroszországgal.

Sok kerületben naponta 18–20 órás áramkimaradásokkal és fűtés nélkül kell túlélni a -17 Celsius-fokos éjszakákat.

Egy friss jelentés az amerikai civil fegyverpiac méretét és alakulását vizsgálta meg.

Ellen kell állni a háborús örvénynek.

A háborús helyzet miatt elszigetelt bajnokságban a magyar válogatott játékos egyre inkább megmutatja oroszlánkörmeit.

Volodimir Zelneszkij a hírek szerint türelmetlen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.