idezojelek

A kormányzati stabilitás dicsérete

A történelemben akkor voltak virágzó szakaszok, amikor egy kurzus hosszú ideig tartott.

Cikk kép: undefined

A kormányváltás mellett érvelő ellenzéki szimpatizánsok egyik érve, hogy túl régóta kormányoz ugyanaz az erő. Pusztán azért érdemes lenne kormányt váltani, mert a változatlanság rossz, a változás pedig jó. Ez azonban így nem jelenthető ki. Sőt: a változással mindig óvatosan kell bánni, és nemcsak akkor, ha a dolgok jó irányba mennek, és ezért a változástól nem lehet javulást remélni, de még akkor is, ha a fennálló helyzettel valamilyen okból kifolyólag nem vagyunk elégedettek, és a változástól javulást remélünk. Gyakran előfordul ugyanis, hogy a változás a remélt javulás helyett csak ront a helyzeten.

Mielőtt a kormányváltás kérdését ebből a szemszögből megvizsgálnánk, érdemes egy kis ideológiai kitérőt tennünk.

A változáshoz két politikai hozzáállás létezik. A konzervatív hozzáállás szerint a világ és benne az ember tökéletlen, és az ember tökéletlensége következtében nincsen tökéletes gazdasági-társadalmi-politikai rendszer, és nem is alkotható ilyen. Ezért, ha valami működik – ha mégoly tökéletlenül is –, nagyon meg kell fontolni, hogy belenyúlunk-e a változtatás szándékával. Ha változtatunk is, a változtatás célja nem lehet egy tökéletes rendszer létrehozása, legfeljebb a meglévő javítása. Tökéletesség helyett tehát inkább a működőképességre kell koncentrálni, és a hibákat óvatos, apró lépésekkel korrigálni, amelyek nem visszafordíthatatlanok abban az esetben, ha kiderül, hogy a változás nem a kívánt eredményt hozta.

A másik hozzáállás szerint elméletben és a valóságban is létezhet tökéletes gazdasági-társadalmi-politikai rendszer. Ezt vallják a baloldaliak (kommunisták, liberálisok, anarchisták, zöldek). Valamennyiükben közös, hogy megalkotnak egy elméleti konstrukciót és azt át akarják ültetni a gyakorlatba, amihez radikális változások kellenek az aktuális – rossz – rendszer leváltása érdekében. Az egyes baloldali ideológiák másként látják az elérendő tökéletes világot: a kommunisták az anyagi egyenlőséget, az anarchisták az intézménynélküliséget, a zöldek a szennyezésmentességet, a liberálisok a szabadságot és a jogegyenlőséget tűzik ki célként. Amikor azonban a gyakorlati megvalósítással próbálkoznak, rendre szembejön velük a valóság: kiderül, hogy mégsem lehet a dolgokat úgy megvalósítani, ahogyan ők ezt elméletben elképzelték. Ha továbbra is ragaszkodnak az elképzeléseikhez, az anyagi és emberéletekben is mérhető kárral jár.

A liberális forradalmi kísérlet – a francia forradalom – éppúgy vérontásba torkollott, ahogyan a kommunista forradalmi kísérlet is. Előbbinek a XVIII. század végén, néhány év alatt tízezrek, utóbbinak a huszadik században tízmilliók estek áldozatául, ráadásul mindkét esetben kiderült, hogy nem sikerült a korábbinál jobb rendszert létrehozni. Sőt az is kiderült, hogy valahányszor egy ilyen ideológia hatalomra jut, éppen az ellenkezőjét éri el, mint ami a célja. A kommunizmus hatalmas anyagi különbséget eredményezett vezetők és tömegek között, a liberalizmus pedig fontos szabadságjogokat korlátoz (a sajtó és véleménynyilvánítás szabadságát konzervatív vélemények esetében, a vallásszabadságot a keresztény szimbólumok viselése vagy a keresztény értékeknek a politikában történő képviselete esetében). A kormányzati pozícióba került zöldpolitika pedig éppen a napokban döntött a leginkább környezetszennyező szénerőművek újraindításáról Németországban.

Lássuk ezek után a kormányváltás kérdését! A kormányváltásra készülő ellenzék nem csak programjában baloldali. Nem csupán arról van szó, hogy megkérdőjelezi és megszüntetni tervezi a jobboldali, konzervatív kormány szinte valamennyi jelentős produktumát, az alaptörvénytől kezdve a családtámogatási rendszeren át a nemzeti nagytőkés réteg kialakításáig, és ne legyenek illúzióink: a fiatalok adókedvezménye és az ingyenes külföldi nyelvtanulás is áldozatul fog esni. Az ellenzék módszereiben is baloldali: gyors, erőszakos, a cél érdekében a jogot zárójelbe tevő (lásd az alaptörvény megváltoztatása feles többséggel), és mindenre kiterjedő változtatásokat ígér. Nem korrekciója, hanem antitézise kíván lenni a mostani kormánynak. Borítékolható, hogy ha hatalomra kerülnének, az ugyanoda fog vezetni, mint a fentebb hivatkozott liberális és kommunista kísérletek: lerombolják az előzőt anélkül, hogy meg tudnák valósítani mindazt, amit elméletben kigondoltak (szembejön velük a valóság). Ami pedig végül megvalósul, az minden tekintetben rosszabb lesz a jelenleginél.

Már most vannak erre utaló jelek: miközben jelenleg több mint két tucat olyan ellenzéki médium van, amely szabadon közölhet – és közöl is – liberális véleményeket, az ellenzék a jobboldali, konzervatív vélemények elfojtásával fenyeget (jobboldali újságírók propagandistának minősítése és hivatásuk gyakorlásától történő eltiltása). Vagy: kétségkívül előfordulhatnak korrupciós jelenségek a jelenlegi kormányzathoz közeli körökben, amelyekkel kapcsolatban – minden ellenkező híreszteléssel szemben – ügyészségi vagy már bírósági eljárások zajlanak (Simonka György, Mengyi Roland, Boldog István, Völner Pál). Minden egyes ügynek politikai konzekvenciája is van, vagyis a gyanúba keveredett közéleti szereplők politikai pályafutása véget ért. Ehhez képest már most látszanak a jelek, hogy baloldali kormányzás esetén más idők jönnének. A költségvetési csalás gyanújába keveredett Czeglédy Csaba nemhogy nem távozik a politikából, de folyamatosan képviselőnek jelölteti magát, hogy mentelmi joga mögé bújva elkerülhesse a felelősségre vonást.

És lehet a sort folytatni az újpesti mozimutyit bonyolító momentumos polgármesterrel és DK-s alpolgármesterrel, Horváth Csaba zuglói polgármesterrel, Tóth Csabával, Molnár Zsolttal, a fővárosi Városházán működő jutalékos rendszerrel Bajnai Gordonnal, a kokainszipákolás közben visszaosztásokról társalgó kispesti Lackner Csabával és üzlettársai­val, és a mostanában nyilvánosságra kerülő egyéb, kerületi lenyúlásokkal. Vagy: miközben a szexbotrányba keveredett Borkai Zsolt és Szájer József visszavonult a politikától, addig a hasonló (ráadásul erősen metoo-gyanús) botrányban részes Gréczy Zsolt ellenzéki országgyűlési képviselőjelölt, sőt a kulturális területért felelős „árnyékminiszter”! Nagyon valószínű, hogy egy kormányváltás olyan fordulatot is hozna, hogy például a sajtószabadság, a korrupció vagy éppen a szexuá­lis botrányok terén, valamint utóbbiak következmények nélkül maradása tekintetében sokkal rosszabb lenne a helyzet a jelenleginél.

A politikai, elméleti és ideológiai megfontolásokon túl érdemes még egy szempontot, a magyar történelmi tapasztalatot is figyelembe venniük azoknak, akik azért gondolkoznak kormányváltásban, mert „változásra van szükség”. A magyar történelemben mindig akkor voltak sikeres, virágzó, felívelő szakaszok, amikor egy-egy kurzus kellően hosszú ideig tartott. Így volt ez már az Árpád-házi királyok korában is. A négy évtizedig uralkodó Szent István, az együttesen hasonló időtartamot a trónon eltöltő Szent László és Könyves Kálmán vagy éppen a 24 évig uralkodó III. Béla idején folytak olyan országépítő tevékenységek, amelyek a mai napig hatnak és amelyeket a mai napig sikertörténetként tartunk számon. De említhetnénk az Anjouk és Luxemburgi Zsigmond 130, vagy Mátyás király 32 évét. Ugyanilyen pozitív, építkező, fejlődést hozó korszak volt a dualista időszak vagy a második világháborúba történt belesodródásunkig a Horthy-korszak.

Amikor a békés építkezést egy változás megzavarta, akkor abból fejetlenség, zűrzavar, háborúság, anyagi és emberi veszteség származott. Elég az Istvánt követő évek utódlási harcaira vagy a Mátyás és Mohács közötti időszakra gondolni.

Vannak persze esetek, amikor változásra van szükség. Itt és most azonban nem ez a helyzet. Most a stabilitás az érték. A tizenkét éve kormányzó Orbán-kormányt lehet kritizálni, lehet mondani, hogy nem tökéletes, de egy dolog biztos: működik. Az elmúlt tizenkét évben volt egy határozott irány és egy érzékelhető (anyagi) fejlődés, amit egy kormányváltás veszélybe sodorna. Ráadásul egy háborús helyzetben okozna bizonytalan belpolitikai helyzetet. Meggyőződésem, hogy kormányváltás esetén hamarosan a most változást kívánók jelentős része is úgy sírná vissza az elmúlt tizenkét évet, ahogyan elődeink sírták vissza 1914 után a boldog békeidőket. Ott és akkor már késő volt. Jó lenne nem megismételni a hibájukat.

A szerző közgazdász, politológus

Borítókép: Orbán Viktor beszédet mond a Fidesz kongresszusán (Fotó: Havran Zoltán)

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Életen innen, halálon túl

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Háborús német, békés amerikai

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

Hatszáz napnyi gyötrelem

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

A boldog, elégedett Nyugat

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.