A kormányváltás mellett érvelő ellenzéki szimpatizánsok egyik érve, hogy túl régóta kormányoz ugyanaz az erő. Pusztán azért érdemes lenne kormányt váltani, mert a változatlanság rossz, a változás pedig jó. Ez azonban így nem jelenthető ki. Sőt: a változással mindig óvatosan kell bánni, és nemcsak akkor, ha a dolgok jó irányba mennek, és ezért a változástól nem lehet javulást remélni, de még akkor is, ha a fennálló helyzettel valamilyen okból kifolyólag nem vagyunk elégedettek, és a változástól javulást remélünk. Gyakran előfordul ugyanis, hogy a változás a remélt javulás helyett csak ront a helyzeten.
Mielőtt a kormányváltás kérdését ebből a szemszögből megvizsgálnánk, érdemes egy kis ideológiai kitérőt tennünk.
A változáshoz két politikai hozzáállás létezik. A konzervatív hozzáállás szerint a világ és benne az ember tökéletlen, és az ember tökéletlensége következtében nincsen tökéletes gazdasági-társadalmi-politikai rendszer, és nem is alkotható ilyen. Ezért, ha valami működik – ha mégoly tökéletlenül is –, nagyon meg kell fontolni, hogy belenyúlunk-e a változtatás szándékával. Ha változtatunk is, a változtatás célja nem lehet egy tökéletes rendszer létrehozása, legfeljebb a meglévő javítása. Tökéletesség helyett tehát inkább a működőképességre kell koncentrálni, és a hibákat óvatos, apró lépésekkel korrigálni, amelyek nem visszafordíthatatlanok abban az esetben, ha kiderül, hogy a változás nem a kívánt eredményt hozta.
A másik hozzáállás szerint elméletben és a valóságban is létezhet tökéletes gazdasági-társadalmi-politikai rendszer. Ezt vallják a baloldaliak (kommunisták, liberálisok, anarchisták, zöldek). Valamennyiükben közös, hogy megalkotnak egy elméleti konstrukciót és azt át akarják ültetni a gyakorlatba, amihez radikális változások kellenek az aktuális – rossz – rendszer leváltása érdekében. Az egyes baloldali ideológiák másként látják az elérendő tökéletes világot: a kommunisták az anyagi egyenlőséget, az anarchisták az intézménynélküliséget, a zöldek a szennyezésmentességet, a liberálisok a szabadságot és a jogegyenlőséget tűzik ki célként. Amikor azonban a gyakorlati megvalósítással próbálkoznak, rendre szembejön velük a valóság: kiderül, hogy mégsem lehet a dolgokat úgy megvalósítani, ahogyan ők ezt elméletben elképzelték. Ha továbbra is ragaszkodnak az elképzeléseikhez, az anyagi és emberéletekben is mérhető kárral jár.