Karácsony kétes rezsiígéretei
A három éve beharangozott pluszpénzből sem lett semmi.
A három éve beharangozott pluszpénzből sem lett semmi.
A szervezet, amely két hete még populista volt, mára konzervatív liberálissá lett.
A közéleti botrányai miatt ismertté vált gazdatüntetés főszervezője már jelezte a pedagógusoknak, hogy mellettük áll.
Három helyen lesz időközi önkormányzati választás most vasárnap.
A Tanítanék Mozgalom a tanévkezdést kihasználva lázít a kormány ellen.
Gyurcsányék az Európai Bizottság szeme láttára akár a fél országot ellophatták volna, ők szégyenlősen fordították el a fejüket.
Szabó Bálint mozgalmas előélettel dicsekedhet. Először akkor hallottunk róla, amikor belekeveredett egy MSZP-tagtoborzási botrányba.
A Jobbik közel tizenöt éven át ellenezte az uniós tagságot, még a 2014-es választási programjukban is a kilépés mellett foglaltak állást.
Egy Portiknak is dolgozó bérgyilkossal terveztek alkut kötni Gyurcsányék a Fidesz lejáratására.
Portik Tamás, a hazai szervezett bűnözés egykori kulcsfigurája 2008-ban alkut kötött a Gyurcsány Ferenc-féle polgári titkosszolgálattal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Jogászokkal vizsgálja az ellenzéki képviselő, hogy milyen büntetőjogi kategóriába tartoznak a Magyar Péter által aláírt szerződések.
A miniszterelnök hangsúlyozta a nemzetközi együttműködés jelentőségét a béke elérésében.
A tense debate may unfold in the chamber.
Losonczi Dávid a 15,7 milliós olimpiai jutalmát a saját zsebéből kiegészítette 16 millióra, majd három szociális területnek adományozta azt.
Újabb pofont kapott az Európai Bizottság, ezúttal a bíróságtól.
A 2024-es Nobel-békedíj bejelentése egyre közelebb van, és a spekulációk a lehetséges jelöltek köré összpontosulnak.
Marad az ingyenes fogászati ellátás, nem emelik meg a korhatárt.
Új duplalemezéről beszélt egy interjúban Kovács Ákos dalszerző.
A soros elnök programbeszédére hagyományosan a bizottság elnöke reagál, a mezei EP-képviselők fejenként néhány percet kapnak reagálni.
Tímár Krisztián, a Nyíregyháza vezetőedzője megígérte a szurkolóknak, hogy a csapata nem játszik bunkerfocit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.