Nem nagyon akartam rugózni ezen az árnyékkormányosdin, gondoltam, olyan népszerű a téma, hogy megteszik ezt helyettem mások. Meg is tették, elsősorban persze jobboldali közírók, a baloldaliaknak ugyanis annyira ciki ez az egész, hogy a Kaltenbach–Juszt–Vásárhelyi szánalomtrión kívül mindenki lapít, miközben a jobboldaliak jót röhögnek azon, ahogyan Feri kinevezi a saját feleségét árnyék-miniszterelnöknek, aki kinyitja a magyar baloldal diliházának, valamint néhány vidéki polgármesteri hivatalnak és háziorvosi rendelőnek az ajtaját, hogy az elősereglő gyülekezetből összeálljon az „árnyékkormány”.
Össze is állt. Élén Dobrev Klárával, akinek – amint ezt Kálmán Olgától megtudhattuk – már az óvodai jele is egy olyan kör volt, amiben egymás mellett volt a magyar és az európai uniós zászló. Az ember elképzeli, ahogyan a kommunista hóhér unokája, tizenöt évvel Mansfeld Péter kivégzése után és tizenöt évvel az Európai Unió megalakulása előtt európai uniós zászlót rajzolgat egy papírlapra, miközben a szomszédban lakó Kádár János elismerően simogatja a buksiját.
Persze nincsen azzal semmi baj, ha valaki miniszterelnöknek képzeli magát, én például gyerekkoromban Old Shatterhandnek képzeltem magamat (ebből is látszik, hogy már akkor is egy rohadt reakciós voltam), de mára kinőttem. Dobrev Klára nem nőtte ki, és igaza is van, hiszen az ő gyerekkori szocializációja nem is predesztinálhatja másra, mint hogy 32 évvel a kommunisták elzavarása után egy demokratikus ország miniszterelnöke legyen. Helyesebben egy választási autokráciáé, mint ugyanis megtudtuk, Magyarország ma egy választási autokrácia. És ez valóban egy nagyon pontos meghatározás arra az esetre, ha véletlenül tényleg Dobrev Klára lenne a miniszterelnök, a választási autokrácia ugyanis történelmi tapasztalataink alapján azt jelenti, hogy mindegy, ki nyeri a választásokat, mindig a kommunisták alakítanak kormányt. Volt már ilyenben részünk 1945 és 1948 között, amikor voltak ugyan többpárti választások, de rendre a kommunisták kormányoztak a maguk tíz-egynéhány százaléknyi szavazatával, vagyis körülbelül annyival, mint amennyi most is van a DK-nak. A végeredményt ismerjük.
Sőt, ma is van ilyen rendszer, például az unió mintaállamának számító Svédországban, ahol a mindenkori választási eredménytől függetlenül mindig a szociáldemokraták alakítanak kormányt, még akkor is, ha csupán a parlamenti képviselők egyharmada szavazza meg a kormányfőt. Összességében ez így nyilvánvalóan sokkal demokratikusabb, mint egy kétharmados támogatottságú jobboldali kormány, nyilván nem véletlenül tetszik annyira az Európai Parlamentnek.
