Fleck ábrázata
Hogy mi a demokrácia, kik a demokraták, azt ők, a Fleck Zoltán-féle ellenzékiek mondják meg.
Hogy mi a demokrácia, kik a demokraták, azt ők, a Fleck Zoltán-féle ellenzékiek mondják meg.
A DK saját zászlaja alatt egyesítené a baloldalt – nyilatkozta lapunknak Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője.
Ungár Péter pártjával egészülhet ki a Budapestet egymás között felosztó baloldali együttműködés 2024-ben.
A Bajnai Gordon-féle DatAdatnak sokat próbált kampányszakértők, valódi nagyágyúk dolgoztak a tengerentúlról.
A DK megpróbálja leuralni a baloldalt, így a Jobbikra már nem lesz szükség...
Lehet finomkodni, hímezni-hámozni, ám ami történt, az bizonyos értelemben egy puccskísérlet: a magyar választásokba való durva nyugati beavatkozás.
Ujhelyi Pityuban tényleg „összetört valami”. Előbb elszállt az elnöki poszt reménye, hamarosan elszáll az újabb EP-képviselőség reménye… Még a végén dolgoznia kell. Juj!
A védelem szerint az igazságügyi könyvszakértő szakvéleménye használhatatlan.
A pártját nemrég elhagyó képviselőnek nem kell a jövőben anyagi gondoktól tartania.
Száz rászoruló ember esik el a napi egyszeri meleg ételtől a válságban, a tél közeledtével.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Megdöbbentő felvételeket juttattak el lapunkhoz.
A tegnapi kormányülésen döntöttek arról, hogy nemzeti konzultáció indul a Tisza Párt kiszivárgott adóemelési terve miatt.
Minden mutató romlana egy brutális adóemeléstől.
Magyar Péterék politikája a választók megtévesztésére épül, hasonlóan ahhoz a bukott szemlélethez, amely 2008-ban az országot a csőd szélére sodorta.
Magyarország külpolitikájának fontos szempontja a jó kapcsolatok fenntartása a szomszéd államokkal.
Orbán Viktor levélben követeli az Európai Uniótól Magyarország határvédelmi költségeinek megtérítését.
Kinga Gal, Fidesz MEP, called for the representation of the real interests of European citizens.
Magyarország külpolitikájának fontos szempontja a jó kapcsolatok fenntartása a szomszéd államokkal.
Orbán Viktor levélben követeli az Európai Uniótól Magyarország határvédelmi költségeinek megtérítését.
Kinga Gal, Fidesz MEP, called for the representation of the real interests of European citizens.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.