Vén Márkus visszatért – ne higgyünk neki!

Az első látásra tisztes személynek tűnő, galambősz fejű Márkusnak anno arra kellett esküt tennie, hogy az a darab föld, amelyen áll, nem tarcsai birtok, hanem ladányi.

„Esküszöl – »Esküszöm az élő Istenre, / Utolsó napomra és örök idvemre.« / Esküszöl – »Esküszöm, s ha hamisat szólok: / Se földben, se mennyben ne lehessek boldog; / Föld kidobja testem, ég kizárja lelkem: / Ama sebes örvény hánytorgasson engem.«” Miután a bíró elhitte, s elfogadta a vén Márkus esküjét, nagy lakomát és mulatságot rendeztek Ladányban: „Ej, haj! dinom-dánom: mienk az igazság / […] Lám a vén Márkusnak esze volt előre: / Talpa alá tette, úgy esküdt a földre.”

A történetet Arany János egyik kevéssé ismert, holott egyik legmélyebb, legfontosabb balladája, A hamis tanú beszéli el. A költő lábjegyzetben meg is magyarázza a vén Márkus trükkjét: egy darab ladányi földet tett a talpa alá, s így az eskünél „mentalis reservatával”, azaz elméjében való, hallgatólagos fenntartással – titkos hátsó gondolattal – élt, vagyis látszólag igazat mondott, de láthatatlan csalást követett el.

A csalás tétje az volt, hogy a tarcsaiak – a föld jogos tulajdonosai – megtarthatják-e földjüket vagy földönfutókká lesznek. Az ünneplő ladányiak azt hitték, hogy a hamis esküvel megszerzett föld jogosan az övék. Ám Arany balladáiban a bűn soha nem marad következmények (bűnhődés) nélkül.

„Ott iszik az öreg a tanáccsal sorban: / De mintha keserűt érezne a borban. / Haza megy, komor lesz, szó kifogy belőle, / Sorvadoz, meg is hal, aznap esztendőre.” Azonban ilyen bűntudattal meghalni sem lehet – a hamis tanú kísértetként visszajár közénk: „Az időtől fogva, mikor a hold felkel, / S a vizet behinti ezüst pikkelyekkel, / Gyakran látni Márkust – ég felé az ujja – / Mélységből kibukni s elmerülni újra…”

Az örök hamis tanú – akinek a vén Márkus az Arany által zseniális nyelvi-költői-lélektani módon megjelenített negatív ideáltípusa – újra meg újra előbukkan életünkben, a magán- és a közéletben is.

S a vén Márkus egyik legújabb és talán legellenszenvesebb reinkarnációja sem ismeri a százhetven éve született arany- (Arany-) mondást: „ne mondjatok esküt, ha nem igaz hittel”.

További Vélemény híreink

Nem a kormány törvénytelen, hanem az árnyékkormány

Honunk egyik csaló politikusa öt hónapja – miután az április 3-i országgyűlési választáson Zuglóban egyéni képviselői mandátumot nyert – az Országgyűlés alakuló ülése helyett egy baranyai faluban, Kisvaszaron tett „alternatív”, azaz hamis esküt. Majd, miután a törvény erejénél fogva nem gyakorolhatta képviselői jogait, így természetesen tiszteletdíjra és egyéb juttatásokra sem volt jogosult, közölte, hogy mégiscsak letenné az esküt.

Ez a parlament hétfői plenáris ülésén meg is történt, ahol elmondta a hivatalos esküszöveget: „Én, Hadházy Ákos, fogadom, hogy Magyarországhoz és annak alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; országgyűlési képviselői tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom.”

Ezt követően aláírta az esküokmányt, s ettől fogva számít parlamenti képviselőnek. Legalábbis formálisan. Ugyanis ő maga jelentette ki az eskütétel előtt, hogy a parlament csak színház, nem valódi törvényhozás, az eskü csak formaság, mint ahogy az is, hogy ő az alaptörvényhez hű lesz.

Hogy Hadházy mennyire (nem) vette komolyan az eskütételt, azzal is demonstrálta, hogy egy „Stop propaganda!” feliratú táblát tartott a kezében, miközben elmondta az eskü szövegét. Úgy látszik, neki a parlament tényleg színház, s önmagát színésznek tartja, pedig csak egy ócska ripacs, akinek a táblamutogatás a mániája.

Azonban hiába bizonygatja, hogy ő nem attól képviselő, mert végre letehette az esküt, hanem mert Zuglóban több mint harmincezer választópolgár így döntött. Nyilván nem tanulta meg azt a mondást, amit a kis Nyilas Misi fejébe vert a latintanára a Debreceni Református Kollégiumban: „Etiam ille est fur, qui fidutiam hominum rapit.” Az is tolvaj, aki az emberek bizalmát meglopja.

Így hát tolvaj és csaló a vén Márkus összes reinkarnációja, s vélhetően Hadházy sem tudja, amit Vergilius mester megmutatott Danténak a Pokolban: oda, annak legalsó körébe helyezte az Úr az általa gyűlölt csalókat, akikre még több kínt mért ki, mint a szintén főbűnös erőszaktevőkre.

Náluk mélyebben, legalul már csak az árulók voltak. A formális és cinikus, tehát hamis képviselői eskü lehet, hogy formáljogilag hatályos, de igazság szerint érvénytelen.

A vén Márkus botcsinálta famulusának érdemes volna elgondolkodni Arany balladáján, s olvasgatni Dante remekművét is, hátha okul belőlük, s valamikor tán majd megbánja bűneit. De mindaddig ne higgyük egy szavát sem!

Borítókép: Hadházy Ákos (Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt)