Egy kezeletlen monomániás

Végül csak besompolygott a parlamentbe Hadházy Ákos, és fölesküdött Magyarország alaptörvényére. Ami, persze, érthető. Nyilván fogyóban volt már a rajongóitól legutóbb összekoldult hatmilliócska. Viszont az áprilisi, sokadik kétharmados zakó után váltig azt hajtogatta, hogy ő bizony nem veszi föl a mandátumát, bojkottálja a parlament munkáját, sőt erre biztatta a magyarországi baloldal többi ágensét is.

A Momentum kezdetben hajlott a bolond szóra, és úgy tűnt, még a frakciójukba is beveszik ezt az időnként kásás beszédű, zavarodott embert. Ám miután a Fegyőr-pártból valaki, aki jártas az olvasás tudományában, kikutatta, hogy eskütétel nélkül oda a havi 1,3 milliós (plusz sok egyéb extrás) képviselői juss, azonnal lefújták a bojkottot, Ákost pedig azelőtt kiseprűzték a frakciójukból, hogy igazából bevették volna.

Talán mégsem annyira hülyék ezek a momentumosok, amennyire a megszólalásaikból kitűnik. Legalább annyi eszük van, hogy nem eresztenek a köreikbe egy kényszeres hazudozót, egy notórius pártszédelgőt, aki összes eddigi közösségét (Fidesz, LMP) hátba szúrta.

Szóval először a mandátum felvételéről, a parlamenti munkáról próbálta lebeszélni a pajtásait. Majd, miután mindenki kifarolt mögüle, jött azzal, hogy az ellenzék ne vegyen részt az eskütételen, abba majd beleremeg a diktatúra.

Mert itt nincs demokrácia, a választás tisztességtelen humbug volt, annak végeredményét nem hajlandó tudomásul venni. Gondolom, ez alól legfeljebb az ő zuglói győzelme kivétel, az nyilván demokratikus volt és törvényes – csak mindenki másé nem. Ám sajnálatos módon végül mindenki letette az esküt a parlament alakuló ülésén, az ellenzékiek is – az egy darab Hadházy Ákost leszámítva.

Hogy így magára maradt, meg is kezdte a duzzogást nyomban: – Az ellenállás nem ér semmit kockázat nélkül. Ezért sajnálom, hogy a Momentum végül felesküdött. Azt gondolom, nyomásgyakorlásnak erősebb, ha az ember nemcsak kommunikál valamit, hanem vállal is bizonyos kockázatokat, áldozatokat – nyilatkozta. S közben minden bizonnyal kihúzta magát, hiszen kevés olyan kivételes, „áldozatvállaló” politikust hord hátán a Kárpát-haza, mint éppen őt, Hadházy Ákost.

Májusra aztán némileg alábbhagyott a lelkesedése. Ez feltehetőleg összefüggésben állt pénztárcája petyhüdésével. „Nyilvánvalóan ez egy áldozatvállalás tőlem, hiszen nyilván addig nem kapok semmilyen fizetést, addig nincsen benzinpénz, amikor lemegyek vidékre. Most is voltam, múlt héten is voltam egy kis pici faluban. Ezt természetesen a saját pénzemből kellett fizetni” – veregette magát hátba a lószerszámos ember.

További Vélemény híreink

Katarban jó a foci

Vagyis még mindig önnön magát tartotta a legnagyobb élő ellenállónak a magyar ugaron. Majd – némileg csendesebben – hozzátette: már jelezte a házvezetésnek, hogy szándékában áll letenni az esküt, csakhogy Kövér László egyelőre nem adott erre időpontot neki.

Nocsak: egy hónap után eljutott odáig ez a Nagy Áldozatvállaló, hogy mégiscsak méltóztat letenni az esküt, hogy föltöltődjön végre a bankszámlája. Ám az a csúnya, gonosz házelnök nem ad neki időpontot. Figyelik? Hadházy mindenképpen áldozat. Ha nem teszi le az esküt, akkor azért. Ha meg már mégis letenné, akkor azért, mert a diktatúra „nem hagyja”, noha ő oly nagyon szeretné. A szó, amit keresnek: beteges.

Persze, azt azért ebben a májusi interjúban is tudatta országgal, világgal: ha ő – újabb áldozatot hozva – le is teszi az esküt, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy részt vesz majd a parlamenti munkában. Hogyisne! Tudniillik esze ágában sincs „eljátszani”, hogy itt demokrácia van.

Miért kéne neki a parlamentben képviselnie azokat (a zuglóiakat), akik őt erre megválasztották? Miért kéne neki, a híres lódoktornak akár egyetlen percet dolgoznia azért az 1,3 millió forintnyi közpénzért, amelyet mi, adófizetők dobunk össze neki? Itt is érdemes megfigyelni, ahogyan ide-oda hajlítgatja maga körül a valóságot. Áprilisban még maga az eskütétel is bűn volt, a „diktatúra” törvényesítése.

Májusra – ahogy apadt a folyószámla-egyenlege – az eskütétel áldozatvállalássá nemesült, s a parlamenti munkavégzés vált ordas bűnné. Hiszen nem szabad látszatmunkával legitimálni a zsarnokságot! Egy másik nyilatkozatában Hadházy nem kertelt, kimondta: a Jobbik, az MSZP és az LMP kollaboráns pártok. Mert politikusaik fölszólalnak, interpellálnak, beülnek a bizottságokba (értsd: dolgoznak), amivel – legalábbis Hadházy szerint – áldásukat adják az Orbán-rezsim dúlásához. Pompás gondolatmenet.

Szóval Hadházy májusban bejelentkezett eskütételre, és néhány napja le is tette azt. Közben a kezében egy táblácskát szorongatott, amelyre kivételesen nem trágárságot vésett, csupán annyit: Stop propaganda! (Mi ez, önkritika?) Én bizony 2026 márciusa előtt nem adtam volna neki időpontot az eskü elmakogására. Tudniillik nem vis maior okból hagyta ki a májusi alkalmat, hanem készakarva, a balhé kedvéért. Ha akkor nem volt neki sürgős...

Amúgy az esküben benne van: „Magyarországhoz és annak alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom.” Hadházy nyilván nagyon komolyan veszi majd a fogadalmat. Annyira, hogy pár nappal korábban kijelentette: „Vannak olyan törvények, amiket szerintem nem kell feltétlenül betartani.” Szerintem meg vannak olyan képviselők, akiknek nem kell feltétlenül fizetést adni.

Amint elmotyogta az esküt (az „Isten engem úgy segéljen!” részt kihagyta), gyorsan távozott az ülésteremből, majd azt nyilatkozta: továbbra sem jár majd be a parlamentbe, mert „semmi értelme nincs ott szónokolni”.

Továbbá: „Én a jövőben is a parlamenten kívüli munkára fogok koncentrálni. A változás annyi lesz, hogy kapok fizetést, képviselői juttatásokat, így többet tudok vidékre utazni, ami elengedhetetlen a munkámhoz.” Tényleg így mondta: „a munkámhoz”.

Azért ilyenkor a bicska kinyílik a zsebünkben. A parlamenti képviselőség nem távmunka. Ott kell lenni, képviselni kell a választókat. A zuglóiak nem azért szavaztak rá, hogy vidékre járjon rágalmazó körutazásokra, hullaházi videókat terjesszen, pletykaszintű „leleplezésekkel” tönkretegye mások munkáját (akik vele ellentétben tényleg dolgoznak).

Hogyan lehetséges, hogy például a választás előtti egy esztendőben Hadházy – ha pontosak a híradások – körülbelül kétszer tűnt föl az Országgyűlésben, s mindezért 15 millió forintnyi „munkabért” kapott (plusz iroda, lakás, üzemanyagkártya, fizetett munkatárs)? Ha még a totálisan lezüllött Európai Parlamentben is be kell „csekkolniuk” a képviselőknek, hogy megkapják a napidíjat, akkor nálunk miért nem lehet ezt bevezetni?

Tarthatatlan és vérlázító, hogy ilyen anarchista senkik nulla munkavégzéssel, nulla fölszólalással mesésen kereshetnek, sőt még a képünkbe is röhöghetnek: „Semmi értelme nincs ott szónokolni.”

Tényleg? Akkor miért nem maradt a kaptafánál? Minek kérte a választók szavazatát, ha tesz rájuk? Mondanám, hogy ki kéne tenni az ilyet az Országházból, csakhogy ahhoz ott kéne lennie. Elég lenne a fizetését megvonni. Akkor fölsírna.

Friss hír: Hadházy visszatérne régi korlátmutatványai színhelyére, a köztévéhez, állítólag sátrat akar verni az épület előtt. A kezeletlen monománia bekebelezte szegényt.

Borítókép: Hadházy Ákos (Fotó: Kurucz Árpád)