időjárás 1°C Ambrus 2022. december 7.
logo

A szankciók miatt ki kell vezetni a benzinárstopot

Két Magyarország - Koszovó esetében a Nyugat nem aggódott Szerbia területi integritásáért

Ki tologathatja mások határait?

Pilhál Tamás
2022.10.06. 05:40 2022.10.06. 10:09
Ki tologathatja mások határait?

Befejeződött a népszavazás az 1991 óta Ukrajnához tartozó, de jelenleg (nagyrészt) orosz ellenőrzés alatt álló Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon megyében. Azt kérdezték az ottani, zömében orosz nemzetiségű emberektől, szeretnének-e csatlakozni (visszatérni) Oroszországhoz, vagy maradnának inkább abban az államban, ahol az utóbbi nyolc évben üldözték őket, ellehetetlenítették az anyanyelvi oktatásukat, a saját kormányuk ágyúval lövetett rájuk. Az eredményen valószínűleg kevesen lepődtek meg.

A híradások szerint: „Zaporizzsja megye orosz megszállás alá került részén a szavazók 93,11 százaléka, a szakadár Luhanszki Népköztársaságban a választók 98,42 százaléka, a Donyecki Népköztársaságban a 99,23 százaléka, Herszon megyében pedig a voksolók 87,05 százaléka szavazott a csatlakozásra, kedd délelőtt a részvételi arány a donyecki régióban elérte a 86,89, a luhanszkiban a 83,61, a zaporizzsjaiban a 66,43, a herszoniban pedig a 63,58 százalékot.” Oroszország a referendumokat érvényesnek nyilvánította, és a múlt héten Vlagyimir Putyin ünnepélyesen bejelentette a négy ukrán régió Oroszországhoz csatolását, orosz olvasatban: az anyaországhoz való visszatérését.

Eközben az Egyesült Államok és vazallusai, köztük szívünk csücske Európai ­Uniónk már előre, majd utólag is jelezték, a maguk részéről nem ismerik el a népszavazások eredményét, az emberek véleménynyilvánítását, a nemzetközi jogba ütköző ­annexiót, kiállnak Ukrajna „területi integritása és szuverenitása” mellett, és soha nem fogják Oroszország részeként elismerni ezeket a területeket. Válaszul Lavrov orosz külügyminiszter jelezte: szerinte az lenne a helyes, ha a nyugati országok felismernék az új realitásokat, ám Oroszország számára ez „egyáltalán nem elvi kérdés”. Magyarra fordítva: tesznek rá, hogy a Nyugat elismeri-e az annexiót vagy sem.

A közösségi terekben is e két vélekedés a leghangosabb. Az egyik szerint a népszavazás érvényes és igazságos – a másik szerint érvénytelen és igazságtalan, Putyinék nyilván csaltak. Ám létezik egy harmadik, halkabb csoportosulás (e sorok írója is ide tartozik), amely beismeri: fogalma sincs róla, szabályos és érvényes volt-e a referendum, történtek-e csalások s a végeredmény tükrözi-e az ott élők akaratát vagy sem. Sejtéseink lehetnek, de biztos tudásunk nincs, s – ebben a háborús őrületben, amikor szinte minden fronthírt meghamisítanak – valószínűleg nem is lesz. Azt javaslom, se az ünneplők táborához ne csapódjunk, se az átkozódókéhoz. Történelmi tapasztalataink miatt és további négy-öt millió okból is talán ez lenne a leghelyesebb.

Lavrov külügyér arról is beszélt: szerinte rengeteg jogi érv szól a népszavazások érvényessége mellett. Egyebek között az ENSZ alapokmánya, amely rögzíti a népek jogegyenlőségének és önrendelkezésének elvét, valamint az ENSZ közgyűlésének 1970-ben elfogadott nyilatkozata, amely kimondja: azoknak az államoknak a területi integritását kell tiszteletben tartani, amelyek kormányai elismerik az önrendelkezés jogát és az országban élő egész népet képviselik. Lavrov azt állította: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendszere „nem felel meg ezeknek a kritériumoknak”.

Rendben, akkor nézzük, mit mond az ENSZ alapokmánya és az a bizonyos 1970-es közgyűlési nyilatkozat! (Néhány idézet következik Tóth Norbert nemzetközi jogásznak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensének 2018-as tanulmányából.) Az alapokmány 1945-ben elismerte a népek önrendelkezésének elvét mint jogelvet. A népek önrendelkezési jogát mint kollektív emberi jogot viszont csak 1966-ban deklarálta az univerzális nemzetközi szerződéses jog. A népek önrendelkezési joga a gyarmati rendszerek felszámolásának jogalapja lett, ugyanakkor tovább él az önrendelkezés politikai megközelítése is, amely alkalmas eszköz arra, hogy bizonyos, szuverenitást érintő konkrét helyzeteket a nemzetközi közösség utólag legitimáljon.

Az ENSZ 1970-es közgyűlési nyilatkozata kimondta: „Az egyenlő jogok és a népek önrendelkezésének ENSZ-alapokmányban foglalt elve alapján minden népnek joga van ahhoz, hogy szabadon, külső befolyástól mentesen határozza meg politikai státusát, és hogy gazdasági, szociális és kulturális fejlődését előmozdítsa, és minden állam köteles ezt a jogot az alapokmány rendelkezéseinek megfelelően tiszteletben tartani.”

A nyilatkozat az önrendelkezéshez való jog gyakorlásának lehetséges módozatait is meghatározta: „Szuverén és független állam létrehozása, egy független államhoz való szabad társulás vagy azzal való integráció, avagy bármilyen más a nép által szabadon meghatározott politikai státusz kialakítása jelentik az önrendelkezés jogának az adott nép által történő gyakorlása módozatait.” A nyilatkozat alapján „minden állam köteles tartózkodni minden olyan kényszerítő magatartástól, amely megfosztaná az érintett népeket az önrendelkezéshez való joguktól, illetve a szabadságtól és függetlenségtől”.

Tóth Norbert úgy látja: „A még függő viszonyban élő népek esetében az államok területi integritása elvének újbóli, egyre hangsúlyosabb előtérbe kerülésével érzékelhetők az önrendelkezés jogelvvé vagy politikai elvvé szorítására irányuló törekvések is. […] Ez logikusan azzal a következménnyel jár, hogy a független államok nem érdekeltek a nép fogalmának tágabb meghatározásában vagy az önrendelkezési jog más alanyokra való kiterjesztésé­ben, céljuk immáron a status quo fenntartása.” Idáig az idézet.

Persze, nem mindig célja a „nemzetközi közösségnek” a status quo fenntartása. Például Koszovó esetében a kollektív Nyugat nem aggódott Szerbia területi integritásáért, szuverenitásáért. Nem írt ki sem valódi, sem kirakat-népszavazást, nem kérdezte meg az ott élők véleményét, hova akarnak tartozni – egyszerűen fogta magát, szétbombázott egy országot, és önkényesen, füstös szobák mélyén új határokat húzott. Ahogyan tették azt velünk is Trianonban, majd Párizsban. Mindebből az látszik, hogy a nemzetközi jog: darab papír, amellyel az idegen uralom alá kényszerített, elnyomott népek semmire nem mennek. A nagyhatalmak szövegelhetnek önrendelkezési jogról, szuverenitásról, demokráciáról, anyám kínjáról – valójában csak akkor és csak úgy érdekli őket bármi, amikor és ahogyan éppen az érdekeiket szolgálja.

Az oroszok népszavazásától függetlenül érdemes föltennünk néhány fontos kérdést. Szabad-e országok határait ide-oda húzogatni? Például ezeréves, történelmi államokét? Ha nem, akkor mégis miért teszik? S ­miért éppen azok teszik ezt a leggyakrabban, akik most az asztalt csapkodják? Miért rajzolgatnak íróasztal mögött ülve, az ott élők megkérdezése nélkül műállamokat? Thunberg kisasszonyt idézve: hogy merészelik? Ha viszont mégis szabad határokat tologatni, akkor mégis miért képzelik, hogy azt csak nekik szabad? Birodalmak születnek és kimúlnak. A történelem pedig nem ért véget.

Borítókép: Koszovó (Forrás: Pixabay)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.