Szőcs László: Csengetnek a woke-nak
A baloldal politikai frontvonalat csinál az oktatásból.
A baloldal politikai frontvonalat csinál az oktatásból.

Egy holnap megjelenő interjúban mondta el kendőzetlen véleményét a házelnök.
Az inflációt és az áremelkedéseket a háború, a brüsszeli szankciók és a multik nyerészkedése okozza a nagyobbik kormánypárt szerint.

A Fidesz szerint a miskolciak elégtelen adtak Veres Pálnak és csapatának a tanévkezdés első napjaiban.

Miközben a baloldal fokozatosan széthullott, addig a jobboldal egyre csak egységesült – fogalmazott Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója.

Bűz, gaz, szemetes utcák, leharcolt parkok jellemzik a fővárost.

Tovább magyarázkodik a „pótszárszói találkozó” eddig egymást vádló főszervezője és az alvászavarral küzdő Farkasházy Tivadar, most éppen egy elveszett e-mail lett a baloldal felemelkedésének kerékkötője.

Csintalan Sándor MSZP-s politikus Orbán Viktor szavait „fasiszta dumának” nevezte, majd biztos, ami biztos, Tucker Carlsont is lefasisztázta.

Egy VIII. kerületi gyalogátkelőt adott át Pikó András józsefvárosi polgármester. A nevezett zebra négy év alatt készült el, és nyolcvanmillió forintba került.

Ez szimpla tahóság – írja a Mandiner főszerkesztő-helyettese.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter politikája veszélyes irányba viszi a közéletet.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Egy szülészetet ért légitámadás.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.