Régóta töprengek azon, valóban fontos-e, hogy egy pártnak, mozgalomnak saját történetei legyenek. Politológusoknak, elemzőknek egyértelmű a helyzet, el is mondják mindig: aki nem tud érthetően, mindenkinek világosan üzenni a magyar társadalomnak, elmulasztja a valódi párbeszédet, így lépéshátrányba kerül. Orbán Viktor tegnapi parlamenti beszédében mindenesetre sorjáztak a konkrétumok. Szót ejtett hazánk energiafüggőségének felszámolásáról, elsorolta a nyári intézkedéseket, de beszélt erkölcsi kötelességeinkről, az ország politikai, gazdasági életének jobbításáról is.
Gondolhatnánk, hogy parlamenti belépőnek bármely miniszterelnöktől elegendő a konkrétumok számbavétele, de aki megelégszik ezzel, és pontot tenne a történet végére, talán nem hallgatta végig az ellenzéki kommentárokat. Ezek ugyanis visszavezetnek bennünket kiinduló tételünkhöz. Akinek ugyanis nincs saját témája, valamint nem veszi a fáradságot, hogy elképzeléseit összevesse a valósággal, óhatatlanul lemarad a tematizálásban. Aki pedig nem tematizál, hátraszorul a politikai versenyfutásban. Az ellenzéknek egyetlen terepe marad arra, hogy egyáltalán állítsanak valamit: szidalmazzák a kormányt, rendszerint esetlegesen és igazságtalanul persze, ahogyan megszokták. Esetleg elsorolják a maguk szívfájdalmait, amelyek azonban nem feltétlenül érdeklik az embereket.
Érdemes volna tételesen sorra venni a kifogásokat, de hely és idő hiányában ezektől eltekintünk. Mindenesetre tény, hogy tegnap a Jobbiktól a DK-ig a régi slágereket tették fel az ellenzéki lemezlovasok. A nagy ellenzéki buliban továbbra is az a téma, hogy a kormány ötszázezer migránst szabadítana az országra (miközben mindenki pontosan tudja, hogy az unióban azon kevés államok közé tartozunk, ahol az illegális bevándorlóknak nem terem babér). Az is elhangzott, hogy kár kekeckedni a svédekkel a NATO-csatlakozás miatt (miközben éppen ők bírálnak alap nélkül, folyamatosan, gusztustalanul minket). Az MSZP elnöke az ismert magyar pornósztárra hivatkozott forrásként, majd megállapította, hogy fideszes kutyakomédia zajlik, Szabó Tímea pedig Rákosihoz hasonlította a magyar kormányfőt. Szóba került az élelmiszer-önrendelkezés, a pandémia elleni küzdelem és ezernyi olyan téma, amelyek még csak tételesen sem kapcsolódnak a miniszterelnöki megnyitóhoz.
Ezernyi szó, nulla cselekvés. Ha ennyit tud az ellenzék, kezdjük kapisgálni, miért szereznek rendre egyharmadot 2010 óta. Tényleg az a helyzet, hogy saját témái ebben az országban jelenleg csak a kormánypártoknak akadnak. Az ellenzék működése siralmas, elégtelen, hogy pontosan idézzük a roppant értékes forrást: kutyakomédia a javából.
Nem az a gond, hogy rossz hangot ütnek meg. Az sem, ahogyan megpróbálnak összekaparni valamit érvként maguknak. Mint ahogyan az sem oszt és szoroz önmagában, hogy éppen ki beszél az ellenzéki padsorokból (ennek már régóta semmi jelentősége): a baj – számukra – pusztán annyi, hogy vesztesnek látszanak. Ahogyan azok is. Munka helyett a homokozóban ütögetik egymást kislapáttal, az eszetlenebbje még dömperrel is fejbe vágja önmagát. Szerintem ez nem politikai műhelymunka, hanem önsorsrontás. Úgy látszik, teljesen reménytelen, hogy mostanában értelmes, konstruktív módon hozzászóljanak a nemzeti sorskérdésekhez, így aztán marad a kormány, amely viszont remekül felülkerekedik a rakoncátlankodó nebulókon.
Most itt tartunk. Bocsánatot kérek az érintettektől, de szerintem egyelőre itt is maradunk.
