A baloldal tényleg mindent eltöröl: most a kommunizmus áldozatainak emléknapját
Megdöbbentő, hogy milyen szélsebesen semmisítették meg elődeik intézkedéseit.
Megdöbbentő, hogy milyen szélsebesen semmisítették meg elődeik intézkedéseit.

„A DK-több mint párt. A DK közösséget teremt” – hangoztatja a bukott miniszterelnök, akinek felesége, Dobrev Klára már február óta országos kampánykörútba kezdett.

Tudatos ferdítések, nagy hallgatások kísérik a Soros-médium működését.

A német EP-képviselő bevallotta: ideológiai okok miatt tartják vissza a Magyarországnak járó uniós pénzeket.

Mindig érdeklődéssel olvasom Ágh Attila írásait. A politológusból humoristává avanzsált 82 éves szerző nyelvezetének munkásmozgalmi bája magával ragadó.

A magyar felemelkedés kulcsa: árulóinkat távol tartani a hatalomtól.

Brüsszel politikai nyomásgyakorlásának részeként értékelte az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának budapesti látogatását a Fidesz EP-képviselője.

Hadházyról olyannyira átterjedt rájuk a beszédstopos kór, hogy más baloldali pártokkal együtt még a pontos nevét sem tudják annak, amit az általuk felheccelt csőcselékkel karöltve le akarnak dönteni.

Hogy mi a demokrácia, kik a demokraták, azt Láriferiék mondják meg a Szemkilövőhegyről.

Mellár Tamás baloldali parlamenti képviselő munkatársának és az alpolgármester ismerőseinek lakhatását is elintézhették.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mártélyon és Mórahalmon is nagy sikere volt a kormányfőnek.

Magyar Péter pártja nem a magyar emberek érdekeit képviseli – közölte Szentkirályi Alexandra.

A lakásában ölték meg M. Dollit.

Ha a Tisza Párton múlik, a magyarok háborúba mennek – mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter az Igazság órájában.

A valóság rácáfol brüsszel törekvéseire.

Az illegális bevándorlók útját erőszak és bűnözés kíséri.

A tervek szerint a referendumot 2026 őszén tarthatják meg.

Egy hét választja el a téli olimpia rajtjától, Lindsey Vonn mégis bizonytalanságban él.

A Richter és a Fuji üzleti együttműködési megállapodást írt alá, amely megerősíti a közös erőfeszítéseket az üzletfejlesztés és a kutatás-fejlesztés területén.

Akár vissza is csúszhatunk az alacsonyabb tarifás elszámolásba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.