Politikai pedofília a baloldalon
A forgatókönyv szerint kiválasztanak egy-egy személyt, és megpróbálják a rendszer áldozataként feltüntetni. A fiatal lányok alkalmasak lehetnek erre a szerepre.
A forgatókönyv szerint kiválasztanak egy-egy személyt, és megpróbálják a rendszer áldozataként feltüntetni. A fiatal lányok alkalmasak lehetnek erre a szerepre.

Hiába huhognak a balliberális figurák, mivel a vasárnapi ráckevei időközi választást is a Fidesz jelöltje nyerte 66,89 százalékkal. A DK jelöltje 10,49 százalékkal harmadik lett.

A Lánchídon a vidékiek is át szeretnének menni rajta kocsival, és nem óriási kerülőkkel. Milyen jogon gondolják a Városházán, hogy erről csak a budapestiek dönthetnek?

Jobb híján Gelencsér Ferenc Momentum-elnök – q…rva erős képekkel illusztrált – Facebook-tudósítására kell hagyatkoznunk a Verhofstadt-szózat kapcsán.

Ez az ellenzék a legfőbb felhajtóereje az újabb és újabb fideszes kétharmadnak.

Idén nyáron sem nyaralhatnak a gyermekek az önkormányzati üdülőben.

Ennyit a kettős mércéről.

Ők vezényelték a rendőrök elleni durva támadást.

Fellépésüknek a szervezőkre és a résztvevőkre nézve is polgári és büntetőjogi következményei lehetnek – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.

Hadházy, a Momentum meg a többi politikai pedofil fedezékként használja ezt a pár ezer ifjút.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A lakásában ölték meg M. Dollit.

Ha a Tisza Párton múlik, a magyarok háborúba mennek – mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter az Igazság órájában.

Kezdődik a versenyfutás a pártok között.

Nem ez a nap lesz az autósok kedvence.

Az ukránok mindössze 20 százaléka számít arra, hogy a háború a következő hetekben vagy legalább 2026 első felében véget ér.

Magyar Péter brüsszeli főnöke a hatalomkoncentrációban hisz.

Az oroszok ballisztikus rakétákat és drónokat is bevetettek.

A kétszeres világbajnok rendkívül szerényen fogadta a dicséretet.

Az autógázzal üzemelő járművek tankolása bonyolódik.

Prés alatt a Tisza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.