„A DK azért hallgatott június 4-én, mert becstelenek”

A baloldali pártok csak a szavazatszerzés miatt emlékeztek meg a trianoni békediktátum évfordulójáról – jelentette ki lapunknak Raffay Ernő történész. Szerinte a Demokratikus Koalíció azért hallgatott a nemzeti összetartozás napján, mert becstelenek.

2023. 06. 07. 4:45
Raffay Ernő
Szeged, 2015. június 3. Raffay Ernő történész, egykori honvédelmi államtitkár beszél a szegedi Fidesz és a KDNP a trianoni békediktátum aláírása 95. évfordulójának előestéjén rendezett megemlékezését követő találkozón a szegedi KDNP-székházban 2015. június 3-án. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Olyan gyenge helyzetben van a magyar baloldal, hogy azt csinálják, amit eddig soha: Trianon traumáját már kevésbé bagatellizálják. Ez új jelenség – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Raffay Ernő történész azzal kapcsolatban, hogy a legtöbb baloldali párt megemlékezett a június 4-i tria­noni évfordulóról, ám a nemzeti összetartozás napját leginkább a saját politikai céljaikra, a kormány támadására használták fel. – Nem a me­g­győződésük diktálta, hogy Trianonra emlékeztek, hanem ezzel szeretnének pluszszavazatokhoz jutni a következő választásokon – szögezte le Raffay Ernő, aki szerint továbbra is magyarellenes a baloldal.

– A DK azért hallgatott június 4-én, mert becstelenek

– hangsúlyozta, majd felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc és a baloldal korábban többször is a külhoni magyarok kettős állampolgársága ellen tiltakozott, egyik érvük pedig az volt, hogy aki nem Magyarországon fizet adót, az ne rendelkezhessen választójoggal. – Teljesen torz elképzelés, hogy az adófizetéstől legyen valaki magyar – tette hozzá. A történész szerint a DK-sokhoz képest Aczél György, a Kádár-korszak egyik főideo­lógusa szinte már egy magyar érdekeket képviselő politikus volt.

Ahogy arról lapunk beszámolt, a Demokratikus Koalíció részéről szokás szerint nem érkezett semmilyen közlemény vagy megszólalás a trianoni békediktátum évfordulóján. 

Ehelyett a baloldal legerősebb pártja Gyurcsány Ferencet ünnepelte, miután a pártelnök június 4-én töltötte be a 62. életévét. 

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere Baranyi Krisztinával, a IX. kerület vezetőjével közösen indított jótékonysági árverést és adománygyűjtő akciót a kárpátaljai Beregszász megsegítésére. Karácsony úgy vélekedett, hogy ma már közös fájdalmaink sincsenek, mert a politikai vitáink egyre inkább arról szólnak, hogy ki tartozik a nemzethez, nem pedig arról, hogy mi a nemzet érdeke.

Eközben Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke arról beszélt, hogy ökölbe szorult a keze, amikor Tria­nonról olvasott. Szót ejtett arról is, hogy a közelmúlt történelmében példa volt arra, hogy a felvidéki, az erdélyi vagy épp a vajdasági magyaroknak külön ­küzdeniük kellett a többségi társadalmat automatikusan megillető jogokért, továbbá elismerte, hogy a kárpátaljai magyarok helyzete is messze van attól, amit elfogadhatónak tart. Ironikus, hogy Fekete-Győr korábban többször is a Momentum román testvérpártja, az USR PLUS mellé állt, a 2020-as romániai önkormányzati választások idején pedig azt üzente az erdélyi magyaroknak, hogy az USR PLUS szövetség önkormányzati jelöltjeit támogassák.

Borítókép: Raffay Ernő történész, egykori honvédelmi államtitkár beszél a szegedi Fidesz és a KDNP a trianoni békediktátum aláírása 95. évfordulójának előestéjén rendezett megemlékezését követő találkozón a szegedi KDNP-székházban 2015. június 3-án (Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.