Fidesz: A baloldal a szankciók pártján áll
A nagyobbik kormánypárt szerint a válságnak csak közös fellépéssel lehet véget vetni.
A nagyobbik kormánypárt szerint a válságnak csak közös fellépéssel lehet véget vetni.

A DK a saját játékszabályai alapján működne együtt a baloldallal.

Az első három évét értékelte a főpolgármester.

A Transparency International magyar vezetője saját embereit ültetné az Integritás Hatóság élére.

Baloldali politikusok ismét megpróbáltak rátelepedni a pedagógusokért tartott demonstrációra.

A Fidesz szerint a baloldali városvezetés elmúlt hároméves teljesítménye egyenlő a nullával.

Azt már régóta sejteni lehetett, hogy külföldről igyekeznek befolyásolni a magyar belpolitikai életet.

A Magyar Nemzet utánajárt, hogy kik azok a hangoskodó baloldali politikusok és aktivisták, akik luxuskörnyékeken élnek, mégis ők diktálnák az ütemet lakhatási kérdésekben.

Jelenleg 13 baloldali politikus próbálja az ellenzék karakterét megadni, az üzenetét megfogalmazni, ami képtelenség – mutat rá Nagy Ervin.

Nekimentek a német főszerkesztőnek, amiért újságja sajtórendezvényen látta vendégül a magyar kormányfőt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útszakaszt lezárták.

2026-ban már 120-an kapnak állatvédelmi ösztöndíjat.

Benne ült egy gyermek is.

Vége a béke korszakának, 15 év után ismét a magyar és roma ellentétet hozták felszínre.

A lakosság fázik és kimerült.

Szívszorító videón a háború borzalma.

A helyszínre kivonult a rendőrség.

A new world order is emerging, Hungary's Foreign Minister pointed out.

Már hárommilliárd forint fölött jár a bejelentett kárigény összértéke.

Szilágyi Erzsébet szoros érzelmi és gazdasági közösségben állt férjével, Hunyadi Jánossal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.