De hogy jön ahhoz bárki, hogy megbélyegezzen, érzéketlenséggel vádoljon és orosz propagandistának nevezzen, csak azért, mert a béke eléréséhez más utat tartunk helyesnek, mint ő? Álláspontunk szerint azonnali tűzszünetre lenne szükség és a béketárgyalások megkezdésére. Semmivel nem értéktelenebb álláspont, mint azoké, akik le akarják győzni Putyint, Oroszországot meg akarják gyengíteni, Európát pedig járulékos veszteségként kiiktatnák a gazdasági versenyből oly módon, hogy a rájuk kényszerített esztelen szankciós politikával végromlásba taszítják a kontinens országait.

Nyugodtan elfeledhetik balliberális honfitársaink azt a közkedvelt legendát is a nemzeti oldal geopolitikai hozzáállásáról, amely úgy szól, hogy miközben a haladárok mindig is nyugatnak kormányozták az ország hajóját, addig mi, bugris hátrafelé nyilazó, pálinkától begőzölt agyú, bőgatyás, árvalányhajas vidéki suttyók kelet felé kacsingatunk. Mit kacsingatunk, egyenesen beadtuk a jelentkezési lapot az új levédiai föderációba. Ezzel szemben az a helyzet, hogy miközben kiváló NATO-szövetségesek vagyunk, és sokszor nehezen kezelhető, de mégis egyre jelentősebb tagjává váltunk az utóbbi időben az Európai Unió­nak, szeretnénk kölcsönösen előnyös feltételek mellett hatékony együttműködést kialakítani mindazon országokkal, amelyeket megszólít a keleti nyitás politikája. Halkan jegyzem meg, ez a politika jellemző minden nagy uniós tagállamra, ideértve Németországot és Franciaországot is, legfeljebb nincs ilyen találó megnevezése.

Szó sincs tehát arról, hogy a véres kezű Putyint választottuk a jóságos Amerika-nagybácsi helyett. Ellenben azon érdemes lenne elgondolkodni, hogyan van az, hogy miközben a globalista pénzügyi körök újabb és újabb szank­ciós csomagok kidolgozását erőltetik Oroszország ellen, a főleg amerikai érdekeltségű energia- és fegyvercégek horribilis összegeket kasszíroznak az elhúzódó háború, a következtében egekbe szökő energiaárak és a töménytelen mennyiségű fegyver térségünkbe szállításának köszönhetően.

Kicsit sarkítva azt is mondhatnánk, egyedül ezek a globalista pénzügyi körök és multinacionális cégek járnak jól a háborúval, ami megmagyarázza azt is, miért nem erőltetik a békét. Ha ezt beláttuk, már csak az a kérdés, hogy Európa, az unió és a tagállamok vezetői mért nem lázadnak fel a felborult egyensúlyi helyzetben, hiszen mi itt mindannyian rendkívül rosszul jövünk ki a végelszámolásnál.

Nem nagyon marad más magyarázat, mint az, hogy Európa vezetői – tisztelet a kevés kivételnek – valahányan erős függőségi viszonyban állnak az említett globalista körökkel. Akkor viszont joggal merül föl a kérdés, hogy milyen alapon kérik számon olyanok az orosz energiá­tól és nyersanyagoktól való függőségét Európának, akik semmi mást nem akarnak, mint egyeduralkodóvá válni a nemzetközi gazdasági versenyben, és ennek jegyében egy másik érdekkör kiszolgáltatottjává tenni a kontinenst. Mitől jobb az amerikai palagáztól függeni, mint az orosztól, kérdezhetnénk álnaivan. Ám a lényeg, hogy azok, akik amerikai, globalista érdekeket szolgálnak, azok ne oktassanak ki bennünket szuverenitásból, a magyar nemzet érdekeit elsődlegesnek tartó szövetségi politikából.

Essék szó végezetül az idei ünnep másik kegyetlen balliberális hazugságáról is. Merthogy szó sincs arról, hogy a tanáraikért tüntető fiatalokat ugyanaz a tisztelet és megbecsülés illetné, mint 1956 hőseit, a pesti srácokat. Ebben is rossz ugyanis a kiindulópont, szükségsze­rűen torz tehát a végkövetkeztetés. Magyarországon ma demokrácia van, nem diktatúra. Nem csak az a demokrácia, amikor a balliberálisok vannak hatalmon, és semmiképpen nem diktatúra az, ahol békében lehet akár naponta demonstrálni a kormány ellen. Szép dolog tehát kiállni önmagunkért, még szebb, ha ki tudunk másokért is, de ne higgyünk a politikai hasznukat leső bajkeverőknek, nincs ebben a kiállásban semmi hősies.

Ezek a bajkeverők mindent megtesznek ma is, holnap is annak érdekében, hogy ne érkezzen meg például az a pénz az unióból, amivel el lehetne kezdeni azonnal a pedagógusok anyagi megbecsülésének rendezését. Ők azok, akik kifejezetten abban érdekeltek, ha minél többen elégedetlenek, ha minél nagyobb a rendetlenség, a káosz, úgyhogy nagyon meggondolnám magam a közoktatás valamennyi szereplőjének helyében, mennyire vegyük komolyan ennek a bagázsnak a szolidaritását. Arra pedig nagyon vigyázzanak a forradalmi ifjúság mai képviselői, hogy ha olyan szabadságért küzdenek, ami mindenki számára adott, a küzdelem önmaga paródiájává válik, balhé lesz csupán belőle.

Az pedig minden, csak nem a pesti srácok öröksége.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Forrás: MTI/Máthé Zoltán)