Súlyos gond, hogy Brüsszel néma maradt a Barátság kőolajvezeték ügyében
Ifj. Lomnici Zoltán szerint meg sem szólal az Európai Bizottság, holott a magyarországi jogalkotásra rögtön reagálni szoktak, ha az nekik nem tetszik.
Ifj. Lomnici Zoltán szerint meg sem szólal az Európai Bizottság, holott a magyarországi jogalkotásra rögtön reagálni szoktak, ha az nekik nem tetszik.

Az ukrán vezetés már egy évvel ezelőtt is felvetette, hogy valami történhet a Barátság kőolajvezetékkel.

Annak ellenére, hogy a csővezetékek nem tökéletesek, még így is a kőolaj szállításának legköltséghatékonyabb, leginkább környezetkímélő módja.

A lapunknak nyilatkozó elemző szerint megdöbbentő az ukrán vezetés hozzáállása.

Az ukrán lépés egyértelmű zsarolásnak tekinthető.

A Nyugat ontja a pénzt és a fegyvert Ukrajnának, és a szankciókkal tönkreteszi az EU gazdaságát. Elviekben azért, hogy legyen vége a háborúnak.

Az ukrán elnök nem titkolt célja volt, hogy Magyarország teljes iparát ellehetetlenítse.

Ha robbanás nem is történt, árrobbanás mindenképpen.

Több szempontból is megdöbbentő a Barátság kőolajvezeték ellen tervezett szabotázsakció híre.

Akinek Zelenszkij atomfegyverkezési fenyegetésekor nem vált világossá, ki akar itt háborút, az nyilván most sem ért semmit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza-vezér ismét kozmetikázhatta a számokat.

Amíg a Tisza Párt a megszorító csomagot bővíti, addig a kormánypárt a családok érdekeit szolgálja.

A főpolgármester a kormánnyal való megegyezés helyett tüntetésbe kezdett.

A Tisza Párt távolmaradása ellenére is sikerült Karácsony Gergelynek leráznia magáról a felelősséget Budapest csődjéért.

„Drámai inflációs válságokkal néztek szembe az európai országok, s ezeknek a hatása az emberek mindennapi életének színterén is megjelenik.”

Botrány a Buckingham-palotában.

Nyilatkozott az orosz elnök sajtótitkára.

Sötét örökkévalósággá válik egy pesszimista forgatókönyv szerint.

Téli csodabirodalom ragyog a Millennium Háza körül.

„Azt hittük, van visszaút” – megszólalt a színművész anyósa, Dallos Szilvia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.