Aljas provokáció a baloldal helyszínválasztása a békemenet szervezői szerint
"Ötvenhat szellemi örökösei a békemeneten vesznek részt, miközben az elnyomók szellemi örökösei, a gyurcsányi baloldal megpróbál ellendemonstrációt tartani."
"Ötvenhat szellemi örökösei a békemeneten vesznek részt, miközben az elnyomók szellemi örökösei, a gyurcsányi baloldal megpróbál ellendemonstrációt tartani."

Felekezettől függetlenül a magyarság és a kereszténység rendkívül pregnánsan képes megjelenni a békemeneten – hangsúlyozta a Demokrata főszerkesztője.

Nem fordulhat elő még egyszer, ami 15 évvel ezelőtt történt – hangsúlyozta az államtitkár.

A baloldal nem csupán politikai vitákat folytat a jobboldallal, hanem fizikailag, lelkileg és egzisztenciálisan fenyegetőzik.

Tömegek állnak a nemzeti önállóságot védő magyar kormány mögött - mondta Fricz Tamás szervező.

A globalisták és a szuverenisták küzdelme a csúcsához érkezett; ezért, és leginkább ezért van szükség a békemenetre.

Csizmadia László, a CÖF–CÖKA elnöke közölte, hogy az útvonallal a tizenöt évvel ezelőtt történtekre akarnak emlékeztetni.

A brüsszeli „saját demokrácia” ellen is tiltakozik az október 23-i békemenet, amelyet a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szervez.

Az ember úgy van Szabó Tímeával, hogy miközben felszisszenve nézi, hallgatja, olvassa, kicsit sajnálja is.

Meg kell mutatnunk, hogy nemcsak a politikusaink küzdenek a hagyományos értékeinkért, hanem a magyar civil társadalom is - hangsúlyozta Fricz Tamás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száz éve fedezték fel a gyógyvizet a városban.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A megbeszélések vasárnap is folytatódnak a konfliktus eszkalálódásának elkerülése érdekében.

Döntés született Rajoelina állampolgárságáról.

A Polgári Koalíció hivatalos regisztrálása után a párt tisztújító választásokat tart.

A londoniak két találata is vitatott körülmények között született, a címvédő sorozatban negyedszer is kikapott a bajnokságban.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.