Fiatal jobboldal
A békemeneten kiderült, hogy a kormánypártok is képesek megszólítani a fiatalokat, hiszen számos intézkedésük őket támogatja.
A békemeneten kiderült, hogy a kormánypártok is képesek megszólítani a fiatalokat, hiszen számos intézkedésük őket támogatja.

Gyurcsányék 2010 előtt rendszeresen csőcselékként hivatkoztak a jobboldali emberekre, akkor is, amikor a rendőrökkel verették össze őket.

Óriási migrációs hullám robbant be Olaszországba a hétvégén · Rekordszámú bizalmatlansági indítvány Mark Rutte holland kormányfő ellen.

Fotóalbumot osztott meg az október 23-i békemenetről a miniszterelnök.

Aki látta a jobboldali és a baloldali ünnepi megmozdulás magasból fényképezett fotóit, eljátszhat egy kaján gondolattal.

Az Astoria és a Kálvin tér, valamint az oldalsó utcák is megteltek.

A balliberális tévécsatorna az Orbán-beszédnél fontosabbnak tartotta a Mediashop című műsor közvetítését.

A lapunknak nyilatkozó résztvevők azért meneteltek, hogy megmutassák, nem kérnek többé Gyurcsányból.

A több százezer ember nem fért el a rakparton és a gyülekezőhelyen.

A résztvevők magyar zászlókkal, településjelző táblákkal haladtak a Műegyetem rakparttól az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződéséhez.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kiskunfélegyháza központjában, a Móra téren épülhet fel a város első McDonald’s-étterme.

A Fidesz eredményesebben mozgósított október 23-án – mutatott rá Orbán Balázs.

A Kossuth téri sortűz áldozataira emlékeztek Budapesten.

Az októberi fagyok meghozták az első hóesést a Mátrába.

Putyin kijelentette, hogy a nagycsaládos életformának kellene az orosz társadalom természetes normájává válnia.

Az ügyet zárt ajtók mögött tárgyalja a legfelsőbb bíróság.

Ezeket a helyszíneket mérlegelik.

The survey conducted by the Nezopont Institute found that 28 percent of Hungarian adults followed the Hungarian Prime Minister’s speech.

A Liverpool magyar válogatott játékosát egy különleges videóval lepték meg a 25. születésnapján.

A rendőrség nagy erőkkel keresi az illetőt, az áldozat családja a miniszterelnököt hibáztatja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.