Tizennyolc nap
Tanultunk a hibáinkból, megértettük a múltat, építjük a jövőt. A nemzeti oldal ma pontosan tudja, mi a dolga.
Tanultunk a hibáinkból, megértettük a múltat, építjük a jövőt. A nemzeti oldal ma pontosan tudja, mi a dolga.

Politikai elemzők beszéltek lapunknak Orbán Viktor és Márki-Zay Péter március 15-i beszédéről.

A március 15-i rendezvények biztonságosan véget értek.

Ugyan a szervezők 12 órát jelölték ki a gyülekezés kezdő időpontjának, már kora délelőtt óta érkeznek az emberek.

A központi programok mellett országszerte tartanak különböző ünnepi rendezvényeket.

A béke üzenetével és a háború elutasításával a békemenet nem is lehetne aktuálisabb, mint a nemzeti ünnepünkön – hangsúlyozta ifj. Lomnici Zoltán.

Legyünk minél többen! – kérte közösségi oldalán a miniszterelnök, aki 15 órától mond beszédet a Kossuth téren.

Sohasem volt még olyan fontos a békemenet, mint most.

„Én ott leszek!” – írta Facebook-oldalán a miniszterelnök.

A szervező CÖF–CÖKA sajtótájékoztatóján a résztvevők megegyeztek abban, hogy az orosz–ukrán háború miatt az eseménynek most valóban a békéről kell szólnia.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hamarosan tovább bővülhet az Otthon start program kínálati oldala.

Néhány egyszerű eszköz és egy kis rendszeresség csodát tesz.

Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.

Sipos Erzsébet is részt vett a Békemeneten.

Egy afgán állampolgár képes volt hat órán át a vízfelszínen maradni.

A gyilkosság három évvel ezelőtt hatalmas érzelmeket kavart.

A vádpontok között kémkedés és terrorcselekmény elkövetése is szerepelt.



Három bajnoki vereség után a Brentford otthonában bizonyíthat a Liverpool.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.