Újabb magyar nagyvárosban indul jogászképzés
Az oklevelet a Szegedi Tudományegyetem állítja ki.
Az oklevelet a Szegedi Tudományegyetem állítja ki.
A Liverpool középpályása örömet okozott a rajongóknak, vígan pózolt velük.
Nemcsak a közlekedést, hanem a térség jövőjét is erősíti a megújult vasútvonal.
A miniszterelnök és az építési és közlekedési miniszter a városban készült képek után Lőkösházára indult, a két települést összekötő vasútvonal átadójára.
A külgazdasági miniszter szerint ez csak a kezdet.
Orosházánál befejeződött a pályafelújítás.
Borsos Filip három góllal szomorította el az angyalföldi szurkolókat az NB II-es mérkőzésen.
Folytatódott a Békéscsabai irodalmi estek sorozat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Digitális harcosok és közéleti arcok Zánkán.
Surányi György megszüntetné a kilencszázalékos adókulcsot.
A sofőr megbánta a történteket.
Az Alapjogokért Központ felmérése szerint csak négy párt jutna be a parlamentbe.
Hiába próbálnak minket lenyomni, az EU-tagországok nagy része nukleáris energiát használ.
Az ukrán miniszterelnök-helyettes szerint kreatív megoldások jönnek.
Az amerikai elnök előtte Putyinnal egyeztetett.
Kanada tarolt hazai pályán, hét aranyat otthon tartott a rövid pályás gyorskorcsolyázók vk-versenyén.
Olimpiai bajnok úszónk tarol az Egyesült Államokban zajló világkupán, vezeti az összetettet.
Egykori kispestiek intézték el a fővárosiakat, akik már nem állnak feljutó helyen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.