Az EP Belaruszra is kiterjesztené az Oroszországot érintő szankciókat
Az európai parlamenti képviselőknek komoly kétségei vannak Minszk döntéshozatalának függetlenségét illetően.
Az európai parlamenti képviselőknek komoly kétségei vannak Minszk döntéshozatalának függetlenségét illetően.
Belarusz az utolsó európai posztszovjet ország, ahol még alkalmazzák a halálbüntetést.
Ruszlan Koszigin belarusz vezérkari helyettes szerint a nyugati országok militarizációja fenyegetés Belaruszra nézve.
Aljakszandr Lukasenka szerint Ukrajna Belarusz megtámadására készült.
A volt államfő keményen bírálta Aljakszandr Lukasenkát, amiért segíti Moszkvát az ukrajnai háborúban.
„A hadgyakorlat nem jelent veszélyt egyetlen európai államra sem” – hangsúlyozta Minszk.
A jó idő beköszöntével ismét emelkedik a Belarusz felől Lengyelországba érkezők száma.
Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök szerint főként a Nyugat rángatta bele őket a konfliktusba.
A csapatok állítólag bevetésre készen állnak és néhány napon belül átléphetik az ukrán határt.
Az intézkedések a pénzügyi és a kereskedelmi szektort érintik, Bern Oroszország támogatása miatt szigorított.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Josip Stanisic agya elborult, a földre lökte a labdaszedő fiút Milánóban az Internazionale ellen.
A konferencia komplexitását az előadók névsora is igazolja.
Figyelem, csak erős idegzetűeknek!
Egy új jelentés szerint több száz ember alszik közterületeken, beleértve a metróállomásokat is.
A demonstrációk egyik visszatérő alakja azt állítja, hogy nem a diliházból jött ki.
A Bayern München ikonja annyi BL-meccsel fejezheti be a pályafutását, mint Lionel Messi.
Magyarország számára veszélyt és lehetőséget egyaránt tartogathat a most zajló változás.
Neki is köszönhető, hogy az antalli örökség ma is élő és ható szellemiség, amely a polgári politikai közösség egyik tartóoszlopa.
A demonstrációk egyik visszatérő alakja azt állítja, hogy nem a diliházból jött ki.
A Bayern München ikonja annyi BL-meccsel fejezheti be a pályafutását, mint Lionel Messi.
Magyarország számára veszélyt és lehetőséget egyaránt tartogathat a most zajló változás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.