Egy koreai képzőművésznek adtak egy 7-es BMW-t, ez lett a végeredmény
Lee Kun-Yong alaposan kidekorálta az elektromos luxusautó karosszériáját.
Lee Kun-Yong alaposan kidekorálta az elektromos luxusautó karosszériáját.

Publicistánk legújabb blogbejegyzése.

Heti gazdasági összefoglaló

Jövő tavasztól már áramot is termel az új erőmű.

Már az első évben is alacsonyabb lehet a BMW Neue Klasse szabadidő-autó karbonlábnyoma, mint a hasonló belső égésű motorral szerelt társának.

Hivatalos: a BMW gyártja a Nürburgring leggyorsabb kombiját, a Chevrolet pedig a rekorder amerikai sportkocsit.

Szingapúr 60. a helyi forgalmazó 40. évfordulóját ünnepli a BMW az egyedi i7-essel.

Heti gazdasági összefoglaló.

Már júliusban elkezdik az előszéria gyártását Debrecenben, az első modellváltozat az iX3 50 xDrive lesz 493 lóerős rendszerteljesítménnyel.

Finomhangolásnál tart az év végétől Magyarországon készülő iX3 fejlesztése, mely hipermodern rendszereket kap.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Középiskolásokat szólítanak meg a hármas jubileum alkalmából.

Minden biztonsági aggály, és probléma ellenére Magyar Péterék továbbra is terjesztik az appot.

Tóth Máté szerint az orosz energiáról való leválás Magyarország regionális energiaközponti szerepét ásná alá.

Libás lakomák és legendák – ez a Márton-nap igazi története.

Szudánból, Nigériából, Pakisztánból és Afganisztánból indulnak útnak tömegek.

A miniszterelnök szerint Donald Trumppal történelmi megállapodás született, amely megvédi a magyar gazdaságot és garantálja az ország pénzügyi biztonságát.

Nagy lépést tett az Egyesült Államok a patthelyzet feloldása felé.

Ellensúlyozhatja a külső gyenge keresletet is.

Bár a futballban talán a kapusoké számít a legfelelősségteljesebb posztnak, mégis időnként megesik, hogy egy tapasztalatlan tinit állítanak a gólvonalra. A hétvégén is megtörtént mindez az olasz élvonalban, de korábban is voltak hasonló emlékezetes esetek – mennyire emlékszik rájuk?

HETI AGYRÉMEK – A polgármester első útja egy iszlám központba vezetett, ahol az egybegyűltek lelkes Allah akbar! skandálással fogadták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.