Miért szeretem a könnyű vörösborokat?
Nem is olyan régen volt az az időszak, amikor egy vörösbort, ha nem állt meg benne szinte a kanál, nem lehetett vörösbornak tekinteni.
Nem is olyan régen volt az az időszak, amikor egy vörösbort, ha nem állt meg benne szinte a kanál, nem lehetett vörösbornak tekinteni.

Igen nehéz annak megállapítása, hogy valódi, népi gyógyászati megfigyelésekről vagy pedig a tudós orvosok javaslatainak "folklorizálásáról" van-e szó.

Sokáig nem nagyon foglalkoztunk ezzel a borvidékkel.

A nagy jövős-menős szaladós világban sokszor csak azon vesszük észre az évek múlását, hogy újra eljön az ideje egyik-másik évente visszatérő kóstolónak.

A sör velünk van a Kárpát medencében a honfoglalás óta, de nem kapcsolódik az identitásunkhoz olymértékben, mint a bor.

A 2025-ös Borkonferencia – harmadik rész.

Fontos a vizuális megjelenés, a dizájn, közösségi média-barát csomagolás, a letisztult címke.

Több ezer évre visszamenőleg idézhetünk szellemi nagyságokat, akik a borról való beszéd fontosságát hangsúlyozták.

Néhány érdekes statisztikai adat akadt a kezembe a közelmúltban.

Március első szombatjától ismét elindul a Budafoki pincejárat. A szervezők az önkormányzat támogatásával a megújulás éve jegyében rendezik meg az idei programsorozatot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kötelező ellenük a védőoltás, mégis felbukkant két betegség.

A máshol élők pedig irigykednek.

Ha lesz békesség, akkor lesz szép jövő és szép új esztendő is 2026-ban – üzente a miniszterelnök.

Három történelmi egyház szent épületei is kormányzati forrásokból nyertek új arculatot a fővárosban.

Meghalt négy ember, rengeteg a sebesült.

A levegőben megsemmisítettek egy célpontot.

Megrázó videót osztott meg Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője.

A Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club játékosa, Molnár Bálint állítása szerint véletlenül harapott.

Ez nagy lehetőséget jelenthet a Molnak is.

Many people may be able to relate to this.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.