Kedvelik a magyar fehérbort a nemzetközi piacon
Az év első hét hónapjában majdnem egyharmaddal több bort importált Magyarország, mint egy évvel korábban.
Az év első hét hónapjában majdnem egyharmaddal több bort importált Magyarország, mint egy évvel korábban.
Azt hiszem, ha lehetne borszőlőetalont kitalálni, az bizonyosan az olaszrizling lenne.
A három leginkább előtérben lévő dűlő – a szó szoros értelmében véve, hiszen az is látja, aki csak éppen arra kószál – a villányi Kopár dűlő, az egri Nagy-Eged-hegy és Tokajban a mádi Király dűlő.
Ezt a díjat – ahogy idén minden jelentős szakmai elismerést – egy villányi borászat, a Gere Attila Családi Pincészet kapta.
Ha rövid két hét alatt öt rokonát, barátját, barátja rokonát veszíti el az ember, az nem jó. Sokakat félelemmel tölt el, engem sokkal inkább hálával – hogy itt lehetek.
Kicsit restellem, hogy csak most tudtam rá időt szakítani, de végre leültem az ApróKertek pincészet borai mellé.
Pannonhalma az a táj, ahol a magyar honfoglalás után elsőként, a Bencés Főapátság uradalmaiban, falvaiban, oklevelekkel dokumentálható szőlő- és bortermelés folyt.
A civilizáció története sok szempontból tekinthető úgy, mint a bor története.
A borkultúra ott kezdődik, ahol a borokról beszélni tudnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A tűzoltók hab- és vízágyúkkal oltják a tüzet.
Már nem csak a Tisza Párt alelnökét nem lehet kérdezni, de már róla sem.
Orbán Viktor is üzent neki közösségi oldalán.
Nem először fordul elő, hogy a Tisza Párt elnöke hazugsággal traktálja követőit.
Bulgária hétfőn jelezte: kérésre engedélyezné Vlagyimir Putyin orosz elnök repülőgépének, hogy átrepüljön légterén a tervezett budapesti csúcstalálkozóra.
Üzent a magyaroknak Szerbia elnöke.
Az amerikai elnök korábban nem kímélte ukrán kollégája stílusát.
Köszönöm a vendéglátást, kedves barátom Orbán Viktor – írta közösségi oldalán a szerb elnök.
Nagyon meglepődtem volna, ha nem így történik – fogalmazott az EP-képviselő.
A nemzet a XXI. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – jelentette ki Alice Weidel a Németország és Európa címmel tartott előadásában a Várkert Bazárban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.