Sokáig nem nagyon foglalkoztunk ezzel a borvidékkel, habár Szőke Mátyás már az 1990-es évek legelején mutatott valamennyit a hegy potenciáljából. A Mátra vulkáni talaja és visszafogottan hűvös klímája még mindig tartogat meglepetéseket. Néhány éve még próbáltuk ösztökélni a körülöttünk forgolódókat egy mátrai szőlővásárlásra, ma már ezt nem nagyon tehetjük meg.
Ha híreink helytállók, a Mátra betelt. A jó szőlőterületek elfogytak.
Igaz, hogy ha a hármas útról felnézünk a hegy Dél felé néző vonulataira, még mindig sok a parlag. De a legjobb dűlőknek már van gazdája. Amúgy az eddig leginkább értékes borok a borvidék északi részéről kerültek ki, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Szűcsi térségéből. Sok évjáratban kapott jótékony ölelést ez a terület az Észak felől érkező hideg és csapadékos légtömegek ellenében, így sokszor irigykednek az egri, balatoni gazdák a mátraiakra.
Jellemző, hogy ide viszonylag későn érkezik a tavasz. A csapadék nagy részét felfogja a Mátra, ezért a borvidék éghajlata inkább száraznak nevezhető. A csapadék időbeli eloszlására jellemző, hogy általában a nyár elején, május-júniusban esik a legtöbb eső, míg a nyár második fele derültebb és aránylag száraz.
A hegylábak közelében, azaz a borvidék északi részén a nyomelemekben rendkívül gazdag, könnyen elbomló vulkáni üveg, az agyagos pannóniai üledékek és lejtőlösz keveredéséből alakult ki az a kiváló erubáz agyagtalaj (fekete nyiroktalaj), amely az enyhén tagolt hegylábfelszíneket és a hegyelőtéri lejtőket lefedve ma a borvidék elsőrendű termőtalaját alkotja. Ehhez a talajtípushoz elsősorban üde, aromákban és illatokban gazdag, jó savú, magasabb alkohol tartalmú, – bizonyos évjáratokban testes – fehérborok társulnak.
A hegy keleti vonulatán sok a csernozjom, barna erdőtalaj. A Visonta környéki karbonátmentes, savanyú talajok nem a legjobbak a szőlőtermelés szempontjából. A Nyugat-Mátra domboldalain agyagos, vályogos összetételű barnaföldek alakultak ki a nyirokszerű talajokon.
A vidék első szőlőtelepítőinek kilétét nem ismerjük. A XIII. századtól kezdődően folyamatosan említenek szőlőket az oklevelek Gyöngyös környékékről.
A XV. századtól a vidék bortermelése olyan hírnevet ért el, hogy Gyöngyös városában – tanácsi határozat alapján – csak úgy lehetett helyben termett bort eladni, hogy annak minőségét előtte a bíró ellenőrizte. Ha a bor minősége megütötte a kívánatos minőséget, utána már „gyöngyösi” néven bocsáthatták áruba. (Mindebből nekünk a XX. század végére maradt a Gyöngyösdomoszlói kétes értékű Muskotály…)
