Sokáig nem nagyon foglalkoztunk ezzel a borvidékkel, habár Szőke Mátyás már az 1990-es évek legelején mutatott valamennyit a hegy potenciáljából. A Mátra vulkáni talaja és visszafogottan hűvös klímája még mindig tartogat meglepetéseket. Néhány éve még próbáltuk ösztökélni a körülöttünk forgolódókat egy mátrai szőlővásárlásra, ma már ezt nem nagyon tehetjük meg.
Ha híreink helytállók, a Mátra betelt. A jó szőlőterületek elfogytak.
Igaz, hogy ha a hármas útról felnézünk a hegy Dél felé néző vonulataira, még mindig sok a parlag. De a legjobb dűlőknek már van gazdája. Amúgy az eddig leginkább értékes borok a borvidék északi részéről kerültek ki, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Szűcsi térségéből. Sok évjáratban kapott jótékony ölelést ez a terület az Észak felől érkező hideg és csapadékos légtömegek ellenében, így sokszor irigykednek az egri, balatoni gazdák a mátraiakra.
Jellemző, hogy ide viszonylag későn érkezik a tavasz. A csapadék nagy részét felfogja a Mátra, ezért a borvidék éghajlata inkább száraznak nevezhető. A csapadék időbeli eloszlására jellemző, hogy általában a nyár elején, május-júniusban esik a legtöbb eső, míg a nyár második fele derültebb és aránylag száraz.
A hegylábak közelében, azaz a borvidék északi részén a nyomelemekben rendkívül gazdag, könnyen elbomló vulkáni üveg, az agyagos pannóniai üledékek és lejtőlösz keveredéséből alakult ki az a kiváló erubáz agyagtalaj (fekete nyiroktalaj), amely az enyhén tagolt hegylábfelszíneket és a hegyelőtéri lejtőket lefedve ma a borvidék elsőrendű termőtalaját alkotja. Ehhez a talajtípushoz elsősorban üde, aromákban és illatokban gazdag, jó savú, magasabb alkohol tartalmú, – bizonyos évjáratokban testes – fehérborok társulnak.
A hegy keleti vonulatán sok a csernozjom, barna erdőtalaj. A Visonta környéki karbonátmentes, savanyú talajok nem a legjobbak a szőlőtermelés szempontjából. A Nyugat-Mátra domboldalain agyagos, vályogos összetételű barnaföldek alakultak ki a nyirokszerű talajokon.
A vidék első szőlőtelepítőinek kilétét nem ismerjük. A XIII. századtól kezdődően folyamatosan említenek szőlőket az oklevelek Gyöngyös környékékről.
A XV. századtól a vidék bortermelése olyan hírnevet ért el, hogy Gyöngyös városában – tanácsi határozat alapján – csak úgy lehetett helyben termett bort eladni, hogy annak minőségét előtte a bíró ellenőrizte. Ha a bor minősége megütötte a kívánatos minőséget, utána már „gyöngyösi” néven bocsáthatták áruba. (Mindebből nekünk a XX. század végére maradt a Gyöngyösdomoszlói kétes értékű Muskotály…)
A török háborúk alatt a törökök és a magyarok egyaránt próbáltak adót behajtani a határvidéken élő gyöngyösieken. Ez a termelés visszafejlődését eredményezte. Ebben az időben a sári, visontai, gyöngyösi, patai és az apci borok voltak híresebbek. A XVIII-XIX. század fordulóján a kadarka volt a vidék fő szőlőfajtája. Ez a helyzet a filoxéravész után változott meg, amikor a fehér borszőlő túlsúlyba került.
A borvidék a XX. században különült el a Heves-megyei Eger-Visontai borvidéktől. A negyvenes években még, mint Gyöngyös-Visontai borvidéket tartják számon, 1959. óta hívták Mátraaljának, jelenleg Mátra néven említhetjük.
A korábban ide tartozó Al- és Feldebrő, valamint Verpelét községeket 1997-ben az Egri borvidékhez csatolták.
Elsősorban fehérbor termő vidék, a kékszőlővel beültetett terület az előbbinek csak mintegy ötöde. Az elmúlt századokban erre a vidékre jellemző, domináns vörösbortermelés mára nagyon lecsökkent. Hagyományos fajtái az elmúlt kétszáz évben az olaszrizling, leányka és a kadarka voltak. Fornády Elemér 1947-ben írt könyvében dicséri a Visontai Vöröset, amely az egrinél simább és néha fűszeresebb volt. Kadarkából készült a gyöngyösi siller.
A Mátra parasztpincéit elsősorban löszbe vájták. A nemesi és főúri borászatok pincéi a sokkal több munkát igénylő andezittufa és riolittufa rétegekben kerültek kialakításra. Ilyeneket találunk a gyögyöspatai várhegyen, ahol a présházak emeletszerűen helyezkednek el. Gyöngyöstarjánon van a vidék egyik legnagyobb pincéje, az 1740. óta épülő Haller pince, amely kezdeti 271 méteréről napjainkra 750 méterre nőtt, szélessége 6 méter.
Ugyancsak hatalmas riolittufába vágott pince található Abasár községben is, amelyben a legenda szerint Aba Sámuel király holtteste nyugszik.
A borvidék leglátványosabb pincesora, elsőrendű bor-turisztikai látványosság a Gyöngyös melletti „Farkasmályi promontórium”, amelynek alsó, középső és felső szintjén 26 tufába vájt pince helyezkedik el, mintegy 39-40 részpincével. Ezt a pincesort folyamatosan építették 1785-től a XIX. század első feléig.
A Tokajon kívül ez az a régió, ahol a riolittufákba vájt pincékben nagy mennyiségben szaporodik a pincepenész, a Cladosporium cellare. Talán az itt is meglévő riolittufa az oka? Mit szeret rajta ez a gomba? – A választ senki nem tudja. Mi foglalkozzunk inkább a borokkal.
Mert akad mesélni való bőven a borvidék elmúlt húsz évéről. Eddig ugyanis a Mátráról kialakult kép elég egysíkú volt: könnyű, nem ritkán némi maradékcukorral palackozott jól iható, de nem túl bonyolult, főleg fehérborok hazájaként élt sokakban ez a terület. Ezt a képet alá is támasztotta ezeknek a boroknak a bő kínálata a 90-es évekből, 2000-es évek elejéről.
Ahogy telt-múlt az idő, egyre több fiatal és jószándékú termelő jelent meg a borvidéken, akár Budapestről ingázva is.
Karner Gábor volt az első, akit Losonci Bálint követett. A helybéli Szecskő Tamással kiegészülve alakították meg az első termelői kört Mátrai Tőkések néven.
Olaszrizlingben, kékfrankosokban, velteliniben fejezték ki a termőhely szépségét, egyediségét.
Szépen mellettük is lassan alakult még néhány igazán szeretetre méltó kispince, például Ludányi Balázsé. Centurio Szőlőbirtok néven palackozza borait, ám a mennyiség igen csekély. Minden évben elfogynak, még mielőtt ráéreznénk borai komplexitására, kiegyensúlyozottságára.
A Mátra komoly potenciál. Egész biztosan fejlődése legelején lévő borvidék még most is, de nem mondhatunk mást. Adottságainak töredékét tudták még így is feltárni, holott a dolgukat komolyan gondoló termelők száma szépen szaporodik az utóbbi évtizedben.
Az előbbiekben említett termelőkön túlmenően nem mehetünk el szó nélkül Benedek Péter, Orbán Dániel (Dominium), Levente Pince, Hegymente Szőlőbirtok, HOOP Wines, Németi Zoltán, Amfóra Arc, Szignárovits-Maka Pincészet, Páger Pince és mások borai mellett sem.
És hogy miket is szerettünk leginkább mostanában a Mátra borai közül? Érdekes módon a kékfrankos tudta azt mutatni, amitől minden nap egy leheletnyit boldogabbnak érezhetjük magunkat. De figyelemre méltó borokat kóstolhattunk kadarkából, syrahból, laskából, csókaszőlőből is! A fehér fajták közül az olaszrizling már bizonyított, akárcsak a szürkebarát. Az illatos fajták eladják magukat, ezt talán már mutogatni sem kell. Hogy pontosan merre-tovább, még nem tudjuk. Kitűnő kezdeményezések, ragyogó borok, egyelőre színes sokféleség. Pontos és őszinte értékítélettel az igényes fogyasztók is segíthetnek megtalálni a helyes utat.
