Hallott már Hollywood legnagyobb botrányairól?
Nyolc sötét ügy: megoldatlan és eltussolt bűncselekmények az amerikai Álomgyár aranykorából.
Nyolc sötét ügy: megoldatlan és eltussolt bűncselekmények az amerikai Álomgyár aranykorából.

Botrány botrány hátán.

Nem meglepő és egyáltalán nem mulatságos – írta közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség. Az egykori televíziós egy elhunyt rendező nevével élhetett vissza.

Sokaknak gyanús, hogy a semmiből hirtelen a bíróság és az apa, Jamie álláspontja is megváltozott a gyámsággal kapcsolatban.

A főpolgármester egyelőre hallgat, így nem tudni, mi lesz a bruttó 25 millió forint sorsa.

A CNN újságíróját, Richard Questet 2008-ban letartóztatták szélsőséges viselkedéséért, valamint kábítószer birtoklásáért.

Karácsony Gergely eddig titkolta egyetemi fizetését, de a Mediaworks Hírcentruma megszerezte az erről szóló dokumentumokat.

Százezer vagy 218 ezer? A főpolgármester titkolózik, miközben hárít és másra mutogat.

Nehéz a jegyzetíró dolga egy olyan világban, amikor minden a megszokott rend szerint zajlik. Reggel felkel a nap, este lenyugszik, és a kettő között Karácsony Gergely hazudik.

Két ózdi férfi is írt a közösségi oldalán, akiket konkrétan megakadályoztak abban, hogy leadják a voksukat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz stabilitása és mozgósító ereje ősszel is érezhető volt.

Mi megmondtuk, hogy baloldaliak, emlékeztet Szentkirályi Alexandra.

A botrány külföldi szálait vizsgálják jelenleg az illetékes hatóságok.

„Magyar Péternek teljesen mindegy, mi történik Magyarországon.”

Trump fokozza kábítószer-ellenes harcát.

Joe Biden 350 milliárd dollárt osztott szét, mint a cukorkát – fogalmazott az amerikai elnök.

Az ünnepi díszek mindenkit elbűvölnek.

Gera Dániel a saját szurkolóival vitatkozott a Kazincbarcika elleni döntetlen után.

Három számban is döntőben szerepeltek a magyarok a lublini Európa-bajnokság nyitónapján.

A berliniek hat gólig jutottak a Német Kupa nyolcaddöntőjében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.