A Hadházy-zsákutca mulandósága

A Hadházy Ákos által megformált botránypolitizálás nem új keletű politikai „program”, akkor sem, ha annak végrehajtója bizonyára meg van győződve arról, hogy új stílust teremt, hogy egyfajta avantgárd esztétikát visz vele a rendszerető, hagyományelvű magyar politikába, ahol például a parlament tekintélyének tisztelete az alapvető elvárások között van azokkal szemben, akik a politikai közélet alakítására adják a fejüket. A jelenség tehát nem egyedi, több előképe van.

E helyütt említhető Charles Rangel, a Hillary Clinton nagy támogatójának számító, nyers beszédeiről híres demokrata párti politikus, akit többször is letartóztattak különböző tüntetések során, így 2013-ban, amikor Washingtonban demonstrált egy bevándorlási reformcsomag ellen.

A feddhetetlennek vélt veterán közszolga számos korrupciós ügybe belekeveredett: többek között piaci ár alatt bérelt apartmanokat, ingyenesen használt egy ingatlant, eltitkolta vagyonát, visszaélés-szerűen gyűjtött adományokat és az ajándékozás szabályait megsértve fogadott el karibi utazásokat. Vagy ott van az egykor tekintélyes Jérome Cahuzac, aki nagy reményekkel már 1977-ben belépett a Szocialista Pártba, ezt követően pedig politikai aktivistaként, majd megbízott szakemberként is tevékenyen részt vett a francia baloldali politika alakításában. 2012-ben Hollande elnök kormányának költségvetési minisztere lett, ahol többek között pénzügyérként az adócsalás ellen küzdött, mígnem adócsalási vádak miatt lemondásra kényszerült. Cahuzac ugyanis majdnem húsz éven keresztül vezetett egy eltitkolt külföldi bankszámlát.

A francia exminisztert végül 2016. december 8-án három év börtönbüntetésre és öt év közügyektől való eltiltásra ítélték, amit 2018 májusában a párizsi fellebbviteli bíróság végül négy év – ebből két év felfüggesztett – szabadságvesztésre változtatott.

Csupán két példa két botránypolitikusról, akikről valójában nem sokan hallottak a saját mikrokörnyezetükön kívül. De mindketten intő például szolgálnak a jövő politikusgenerációinak. A radikális baloldal ideológiai hátterű, gyakran nehezen tisztázható érdekeket szolgáló botránypolitizálása, mint számos példa mutatja külföldön is, eddig nem jött be; ilyen például Alexandria Ocasio-Cortez és más szélsőséges demokrata párti politikusok esete, akik nem is akarják tudomásul venni a politika megszokott etikai szabályait, és marginalizálódnak a saját politikai közösségükön belül.

További Vélemény híreink

Menekültekből vezérigazgatók

Ami az oknyomozói (politikusi) munkásságot illeti, ott már bonyolultabb a helyzet. Egy országgyűlési képviselőnek tudnia kell, hogy a mindenkori kartális alkotmányokban megjelenik a hatalmi ágak szétválasztása, jelentős részben a nyugat-európai felvilágosodás szellemi hatásaként és tulajdonképpen a törvények uralma (Montesquieu) elv jegyében. Legfőbb célja az egyes hatalmi ágakon belül az önkényuralom kiteljesedésének megakadályozására irányul, és mind a mai napig a demokratikus hatalomgyakorlás és berendezkedés biztosítékául szolgál a fejlett demokratikus társadalmakban. A három hatalmi ág kontrollálja is egymást, amelynek a joguralmi mechanizmusát fékek és ellensúlyok (angolul checks and balances) néven jelölik. Ebben a tekintetben valójában nem is annyira a hatalmi ágak (teljes) különválasztásáról, hanem inkább egymástól való kölcsönös függéséről van szó.

Például, hogy a dollárbaloldal támogatói is értsék, a kongresszus (törvényalkotás) elmozdíthatja a legfelsőbb bíróság elnökét és bíráit (bírói hatalmi ág), ezzel szemben az elnök (a végrehajtás feje) kifogással élhet a kongresszus által elfogadott törvényjavaslatokkal szemben, és alkotmányosan akadályozni képes azok végrehajtását. Továbbá: az Egyesült Államok elnöke nevezi ki a legfelsőbb bíróság bíráit, míg a szövetségi legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek nyilváníthatja az elnök, illetve a kongresszus által elfogadott törvényeket. A hatáskörök azonban szigorúan tisztázottak és behatároltak, önkényes újra-, pláne félreértelmezésük legalábbis nem szokás fejlett demokráciákban.

Hadházy persze rafináltnak tűnő módon látványos pótcselekvésekkel igyekszik elfedni, hogy „oknyomozó”, leleplező szándékú működése erősen megkérdőjelezhető, ha azt a tényleges hasznosság szempontjából nézzük. A tények azt mutatják, hogy a magyar ügyészség együttműködése mind a hazai hatóságokkal, mind az európai szervezetekkel szoros és eredményes, így az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények kapcsán is.

Mint ismeretes, a magyar ügyészség az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által kezdeményezett ügyek 45 százalékában emelt vádat 2012 és 2018 között (az uniós átlag ekkor 36 százalék volt), míg ugyanez a szám Németországban 21, Franciaországban 25, Romániában pedig harminc százalék. 2020-ban a magyar hatóságok által vizsgált ügyek kétharmadában történt vádemelés, mely arány kiemelkedően magasnak számít, hiszen abban az évben az európai uniós átlag 37 százalék volt. Az OLAF legutóbbi, 2021-es éves jelentése szerint a magyar ügyészség az uniós átlagot (35 százalék) jelentősen meghaladó mértékben, az OLAF által kezdeményezett ügyek 67 százalékában emelt vádat 2017 és 2021 között. Évről évre folyamatosan csökken az OLAF magyar ügyészséghez eljuttatott igazságügyi ajánlásainak a száma. Minden igazságügyi ajánlást nyomozás követ Magyarországon.

Az OLAF egyre többször olyan ügyben tesz igazságügyi ajánlást, amelyben már folyik Magyarországon nyomozás. Bár ugyancsak a botránybaloldalt zavaró tény lehet, hogy 2021-ben a magyar ügyészség adatai szerint a hazai váderedményesség 98,8 százalék volt, illetve a bíróságok a vádlottak 87,9 százalékát érintően minden tekintetben az ügyészi váddal egyező döntést hoztak.

A bűnüldözés hatékonysága egyre javuló tendenciát mutat, hozzátéve, hogy a közvélemény (és akár a nemzetközi szervezetek) által korrupcióként értékelt cselekmények a magyar jogban számos esetben más (gazdasági vagy vagyon elleni) bűncselekménynek minősülnek, így – bár megtörténik a büntetőjogi felelősségre vonás – a számok szintjén nem mutathatók ki a korrupciós cselekmények között.

Miközben tehát Hadházy Ákos és mások közéleti celebkedéshez használják fel a vélten vagy valóban visszás gazdasági ügyek kérdését, ilyen cselekmények esetén a szakmailag felkészült eljáró ügyészek végzik el a ténybeli és jogi megítélés munkáját.

Hadházy a botrányosságban megmutatkozó politikai szellemet a napi politika anyagává tette, de inkább saját maguk tűnnek fel botrányos kellemetlenségként a társadalom egésze előtt. A miniszterelnök édesapjánál tett legutóbbi látogatása például számos jogi és biztonsági kérdést is felvet. Emlékezetes eset – legalább annyira, mint az említett külföldi botránypolitikusok történetei –, amikor egy texasi seriff elvezette Medea Benjamint a texasi Crawfordban 2005. augusztus 18-án a Bush amerikai elnök texasi farmja közelében lévő rendőrségi ellenőrző pontról, ahol az elnök családjának szokásos tartózkodási helye található. Az eseményről készült képen az látható, hogy Medea Benjamint, a Code Pink – Women for Peace társalapítóját egy texasi állami seriff kivezeti a rendőrség ellenőrző pontjáról, miközben egy újságíró serényen jegyzetel. Büntetőügy nem lett belőle, az aktivista és az újságíró természetesen nem találkozhatott a végrehajtó hatalom fejének egyik családtagjával sem.

További Vélemény híreink

Megdöbbentő pedofilesetek

Ki kell mondani, hogy Hadházy Ákos lelkiismeretlen, tisztességtelen, aki a parlamenti képviselőségből is csúfot űzve a jogi, társadalmi normák fölé helyezi saját magát, aki a felelőtlen ellenzéki politikát testesíti meg. Aki jogállamisági frázisokkal tör a jog uralma ellen. Tökéletes ellentéte a felelős nemzeti jobbközépnek, ahol a komoly válságok megoldásának művészete, a bátor, de felelős politika magában foglalja azt a bizonyos szilárd, stabil alapokat adó és rendszerető identitás iránti elkötelezettséget. Utóbbi jelenti a nemzeti egység, a társadalmi rend melletti elköteleződést, és nyilván a politikai jó ízlést, illemet, a személyes stílusérzékek kialakítását is. Miközben a nemzeti konzervatív oldal a történelmi tanulságok, tapasztalatok fényében teszi a dolgát, és az elmúlt tíz-tizenöt évben a posztkommunista társadalmi önképet bátorsággal és radikálisan segített újjáalakítani, egyben mégis meg tudta őrizni a magyar politika évszázadok alatt kifejlődött, szerves méltóságát. És Hadházyval ellentétben a rend, a tradíciók melletti elkötelezettségen túl valójában sokkal több innovációt mutatott fel a magyar politikában.

Amit Hadházy és az eszmetársai képtelenek megérteni, az az, hogy a társadalom nem pusztán embertömeg, hanem jogkövető polgárok közössége, amelyet a rendre, tiszteletre és egységre való igény fűz egybe.

A Hadházy Ákos fémjelezte botránypolitizálás, a minősíthetetlen parlamenti stílus, a pillanat „leuralása” vagy annak mediális kísérletei azonban legfeljebb igen rövid időre tudják elterelni a józanabb szemlélők figyelmét. A pótcselekvő akciózgatás, a botránykeltés ugyanis előbb vagy utóbb meghozza a gyümölcsét, így a magyarok választásról választásra kőkeményen megbüntetik a felelőtlen baloldalt, amely persze ebből máig nem vonta le a megfelelő konzekvenciákat, így az ellenzéki pártok többsége egyenesen halad tovább a politikai megsemmisülés felé vezető úton.

A szerző alkotmányjogász