„Fölöttünk köröz a kerecsensólyom”
Bucz Hunor színházigazgatót emlékesttel búcsúztatják.
Bucz Hunor színházigazgatót emlékesttel búcsúztatják.

Reneszánsz ember volt, a muzsikálás mellett írt is, színházelméleti munkákat, prózát, verset.

A halálhírt a társulat jelentette be hivatalos Facebook-oldalán.

Pergolesi Stabat mater oratóriumának szcenírozását a Winkler-kódex fájdalmas anyasirámainak megidézése nehezítette a Térszínházban.

A színházi világnapot online ünnepli a Térszínház. Szombaton 15 órától látható Bornemisza Magyar Elektrája.

A március 31-én, április elsején és nagypénteken látható különleges előadás Szűz Mária fájdalmát helyezi a középpontba, Bucz Hunor rendezésében.

Ma este 18 órától a Térszínház oldalán ingyenesen tekinthető meg a Levél a föld alól – In memoriam Hervay Gizella című misztérium, amely az erdélyi költőnő verseiből válogat.

A Bucz Hunor alapította és vezette együttes idén online módon ünnepel közönségével.

Ez egy családon belüli tragédia, mintegy megjeleníti az emberiség tragédiáját is, keresztény módon értelmezve, és persze a magyar nyelv remeke – mondta Bucz Hunor rendező.

A fordulatos történet helyszíne a dölyfös uraság birtoka, a Kerek Erdő. Az uraság a fák kiirtásáról és a madarak elnémításáról rendelkezik, a végrehajtásra pedig felfogadja a szegény favágót.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A gyanú szerint megölt egy 28 éves nőt a horvátországi Muraszerdahelyen.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A félkatonai hálózatnak az államhoz fűződő szoros kapcsolatai tagadhatatlanok, mivel gyakran közvetlenül támogatják vagy megerősítik a kormány politikáját az utcákon.

Óriási felháborodást váltott ki egy bécsi kiállítás, amelyen egy transznemű Madonna és egy keresztre feszített béka is látható.

Sötét jövő vár Európára, ha nem változtat sürgősen a migrációs politikáján – figyelmeztetett az amerikai elnök.

Mindent tud róla?

A Hezbollah szerint az elnök engedményt tett Izraelnek.

Washingtonban pénteken elkészítették jövő évi világbajnokság csoportbeosztását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.