Schäfer András újra játszott az Union Berlinben, de nem volt benne köszönet
A magyar válogatott középpályása csereként állt be a Werder Bremen–Union Berlin Bundesliga-mérkőzésen.
A magyar válogatott középpályása csereként állt be a Werder Bremen–Union Berlin Bundesliga-mérkőzésen.

A hajrában született a gólok többsége, Bellinghamnek aligha ez lesz a legkedvesebb Bundesliga-mérkőzése.

Gulácsi Péter és Willi Orbán szokás szerint az RB Leipzig kezdőcsapatának tagja volt.

Az RB Leipzig jó szériáját az októberi válogatott szünet után is folytatná hazai pályán.

A Wolfsburg magyar válogatott középpályásának értéke jelentősen, a negyedével csökkent.

Schäfer szeptemberben ugyanígy járt, s akkor három hétre volt szüksége, mire visszaverekedte magát a kezdőbe.

Az Augsburg másodedzője már egy másik csapat tréningjén tűnt fel.

Az idény eddigi részében egyetlen mérkőzésen kapott lehetőséget a klubjában.

Nagyot hibázott, gól is lett belőle, de a Lipcse magyar kulcsembere nem akárkitől kapott védelmet.

A magyar kapus szerződése jövő nyáron lejár, és most elmondta, biztos benne, mi fog történni vele.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyről a kettőre, Magyarország így indítja az évet – írta közösségi oldalán Kocsis Máté.

Kötelező ellenük a védőoltás, mégis felbukkant két betegség.

A máshol élők pedig irigykednek.

Ha lesz békesség, akkor lesz szép jövő és szép új esztendő is 2026-ban – üzente a miniszterelnök.

Meghalt négy ember, rengeteg a sebesült.

A levegőben megsemmisítettek egy célpontot.

Megrázó videót osztott meg Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője.

Karácsonykor a futballvilág csillagai idén is aktívak a közösségi médiában.

As the end of the year approaches, Peter Szijjarto has been recalling key moments from the past few months through a series of video retrospectives.

Több, mint két évtizedes várakozásnak vetnének véget az Ágyúsok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.