Nem dolga az Európai Bizottságnak, hogy a tagállamok ügyeibe avatkozzon
Peter Hefelét, az Európai Néppárt hivatalos agytrösztjének, a Wilfried Martens Központnak német politikai igazgatóját kérdeztük.
Peter Hefelét, az Európai Néppárt hivatalos agytrösztjének, a Wilfried Martens Központnak német politikai igazgatóját kérdeztük.

A hivatalos végeredmény szerint a szocialisták eddigi leggyengébb helyi eredményüket produkálták.

Az észak-rajna-vesztfáliai tartományi választásnak országos jelentősége van.

Az országos népszerűség a Zöldek támogatottságán is hatalmasat lendíthetett.

A szociáldemokraták abszolút többséget szereztek a német tartományban, míg a CDU történelmi vereséget szenvedett.

Egyértelmű, fölényes győzelmet arattak a szociáldemokraták a CDU egykori bástyájában.

Saar-vidék tartományát régóta a konzervatívok vezetik, a vasárnapi választásokkal azonban fordulhat a kocka.

A hadsereg főfelügyelője, valamint a Szociáldemokraták vezető politikusai felszólaltak a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetése ellen.

A konzervatív eszmetörténész szerint a Fidesz választási veresége sötét időket hozna Európára.

Egy belső jelentés szerint a német uniópártok fontolóra vennék a névváltoztatást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

Erre varrjon gombot Magyar Péter.

Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.