Mit tesz meg Von der Leyen a hatalomért?
Von der Leyen számára nem lesz olcsó a második hivatali ciklus, ha egyáltalán lesz.
Von der Leyen számára nem lesz olcsó a második hivatali ciklus, ha egyáltalán lesz.

A német Junge Union javaslata a nők és férfiak katonai szolgálatának bevezetésére Európa-szerte 2017-ben jelent meg először. Igaz akkor nem kapott kellő támogatottságot.

Az Olaf Scholz fémjelezte kormánykoalíció és az ellenzéke egyaránt bevonná a nőket a hadseregbe.

Berlinben tartják a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) 1001 küldöttjéből álló tisztújító pártkongresszusát a napokban.

Úgy tűnik, Volodimir Zelenszkij elnök és az ukrán vezetés egyelőre csak álmodozhat a Taurus cirkálórakéták Ukrajnának történő átadásáról.

A bevándorlási politikában a párt „remigrációt” hirdet, azaz annak megszigorítását és a beérkezők asszimilálását, szükség esetén a kitoloncolást.

A Bild német napilap által készített közvélemény-kutatás meglepő eredményeket hozott.

Megkezdődött a gazdák országos tiltakozó akciója a német kormány agrárpolitikája ellen.

Az istentiszteleten nem volt jelen Angela Merkel korábbi szövetségi kancellár.

A szászországi miniszterelnök véleménye szerint a német fegyverszállítás nem jelent megoldást a helyzetre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

Erre varrjon gombot Magyar Péter.

Az elemző emlékeztetett: Magyar Péter korábban maga is kijelentette, hogy sem 2018-ban, sem 2022-ben nem történt csalás.

Kellemetlen a tiszás Kármán Andrásnak, hogy az ellenzéki párt egykori egyházügyi vezetője kitálalt.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.

A fűtési nehézségekkel küzdők aránya Magyarországon a legalacsonyabb, öt százalék.

A férfi 2024-ben érkezett az országba.

Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.

Magához tért a meggyilkolt német férfi megkéselt felesége a kórházban.

Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.