Prófécia a kortárs ikonográfiában
Kecskeméten a Cifrapalotában rendezik meg a XII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét.
Kecskeméten a Cifrapalotában rendezik meg a XII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét.

Szerényi Gábor grafikusművész Petőfi életéből, műveiből merítő, azokat a szokásostól eltérő módon feldolgozó munkái a Cifrapalotában láthatók.

A Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota felhívására mintegy háromszázötven alkotás érkezett.

Ma délután nyílik a XI. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé Kecskeméten, a Cifrapalotában.

A Cifrapalota méltán híres szecessziós épületében nyílt meg a Magyar géniusz program reprezentatív vándorkiállítása.

Az online térben a látogató végigjárhatja a kiállítás mind a négy termét, miközben a műtárgyakra ráközelíthet, az információs táblákat pedig el is olvashatja.

Hihetetlen gazdag a magyar labdarúgás múltja, és sok kiemelkedő korszaka és egyénisége volt a magyar focinak – hangsúlyozta Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) alelnöke A magyar futball aranykora elnevezésű kiállítás megnyitóján a kecskeméti



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kövér László a magyar békepolitika jelentőségét hansúlyozta.

A házkutatás során kokain is előkerült.

Megduplázódik a nevelőszülői alapdíj, és célzottan növelik a speciális szükségletű gyermekeket nevelők támogatását is.

Forrnak az indulatok, nem kímélik egymást a hozzászólók.

A Kinzsal rakéta megszerzésére tett kísérlet csak egy része a titkosszolgálati játszmának.

Rengeteg volt a visszaélés az ideológiai tartalmú szexuális neveléssel kapcsolatban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ez újabb mérföldkő a magyar–német gazdasági szövetségben.

A szeretet ünnepén ezt a verziót jobb, ha nem játssza le a családnak.

A szövetségi kapitány szerint fájdalmas döntések lesznek a világbajnokságot megelőzően.

A Bologna gárdájában kettő szezont játszott a volt világválogatott középpályás, aki ez idő alatt 16 gólt szerzett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.