Van, ami full kamu, de Csipes Tamara élete formájában várja az olimpiát
A 34 éves kiválóság három számban indul, úgy érzi, egyesben érheti el a legjobb eredményt.
A 34 éves kiválóság három számban indul, úgy érzi, egyesben érheti el a legjobb eredményt.

Női kajakban egyelőre csak Csipes Tamara, Gazsó Dorka és Fojt Sára tekinthető biztos utazónak.

A Gazsó Dorka, Csipes Tamara kettes harmadik lett ötszáz méteren a szegedi kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Csipes Tamara: kettőből kettő, azaz Európa-bajnok a női kajak négyes Szegeden.

Csipes Tamara hatalmas fölénnyel lett Európa-bajnok női kajak egyes ötszáz méteren, nyert Nádas és Tótka is.

A női és a férfi kajak négyesnek is bizonyítania kell a csütörtökön kezdődő szegedi Európa-bajnokságon.

A kajakozó meggyőzően teljesített a válogatóversenyen.

A Gazsó Dorka, Csipes Tamara kettes mögött Fojt Sára és Pupp Noémi lett a második, Lucz Anna és Hadvina Dóra a harmadik.

Az edző állítja, csak vitatkoztak, nem molesztálta Kozák Danutát, de amiért kell, azért elnézést kér.

A sok vitás kérdést tisztázó női kajakos versenye után senki sem nyilatkozott, de az érintettek viselkedése is árulkodó.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az interaktív kibeszélő a digitális polgári körök Facebook-csoportjában lesz látható.

A Tisza brutális megszorítócsomagja a Bokros-csomag és az Európai Bizottság követelési listájának szerelemgyereke.

Tiszás komédiára bukkant a Fidesz frakcióvezetője.

A Tisza Párt elnöksége a többi baloldali párt indulóját is komoly vetélytársnak tartja.

Többmillió forintnyi készpénzzel tartóztattak le egy provokátort.

Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy az Egyesült Államokat nem a külügyminiszter képviselte egy ilyen találkozón.

Orbán Viktor munkalátogatás keretében fogadta Budapesten Ilie Bolojant, Románia miniszterelnökét – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.

Mbappé a most futó idényben már a 25. találatát érte el – 20 meccsen pályára lépve.

Golovin Vlagyimir szerint kétszer kellett megnyerni a meccset, de azt is megindokolta, miért hitt a mieink sikerében.

A magyar játékosok örömmámorban úsztak a nagy siker után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.