Saját dallal jelentkezik az Omega Testamentum
Az együttes vezetőjével, Debreczeni Ferenccel egyebek mellett a közelgő dalpremier és koncert apropóján beszélgettünk.
Az együttes vezetőjével, Debreczeni Ferenccel egyebek mellett a közelgő dalpremier és koncert apropóján beszélgettünk.

Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró egyebek közt arról beszélt, mitől válik sztárrá egy zenész.

A pályázat kapcsán Dénes Adél programigazgató osztott meg információkat.

Charlotte Sands idén duplázott hazánkban, de jövőre ismét ellátogat.

„Karácsony készül, emberek!” – szól a Wass Albert-vers.

A 44 esztendős előadó, televíziós műsorvezető szülővárosának 53. díszpolgára.

Az Artisjus először készítette el a legnépszerűbb hazai karácsonyi dalok toplistáját.

Ünnepre hangol a legendás együttes: a Karácsonyra rock and rollt kérek című számhoz klip is társul.

Nagyon megható dolgot fognak csinálni.

Alinda mostani vendége az Ismerős Arcok Nélküled című számát elemezte.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Károlyi Mihály súlyosan tévedett, a politikája illúziókba sodorta Magyarországot.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Adóemelések, nyugdíjcsökkentés, a rezsicsökkentés felszámolása és a családtámogatások visszavágása is szerepelhet a tervek között.

Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

A nap legfontosabb külpolitikai hírei!

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Vasárnap a döntővel véget ér a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupája.

Mennyit tud a „fekete kontinensről”?

Rendkívül népszerű termékeket érint a zsugorinfláció.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.