Morális válság Liverpoolban? Szalah felkavarta az állóvizet, újabb híresség csatlakozott hozzá
Mostanra nemcsak a drukkerek többsége, hanem a klubikon Jamie Carragher is a gólkirály mellé állt.
Mostanra nemcsak a drukkerek többsége, hanem a klubikon Jamie Carragher is a gólkirály mellé állt.

A Vörösök szinte teljes támadósora kicserélődött a nyáron, és felmerült, hogy lesz még további távozó.

A Vörösök vezetőedzőjét a Crystal Palace elleni Community Shield-mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón kérdezték.

A Liverpool támadója nem tudott nemet mondani a pénznek, így elhagyja Európát.

Az Alexander Isak helyett B tervként kiszemelt játékos mindent megtesz, hogy Xabi Alonso számítson rá.

A középpályás más poszton tűnhet fel, mint eddig, Kerkez Milos pedig debütálhat a Preston North End ellen.

Darwin Núnez a Vörösök talán legtöbbet kritizált futballistája – nem véletlenül.

A Liverpool vezetőedzője eloszlatta a pletykákat, de magyarázatot nem adott.

Portugáliában megtalálták a magyarázatot arra, miért nem kezd szinte soha a Liverpoolban Darwin Núnez.

A Liverpool legendája szerint nem szolgálja meg az érte kifizetett 60 millió fontot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Miskolc két egykori alpolgármestere politikai kaméleonként tevékenykedik most a városban.

Hárman egy ellen.

Ezt állítja a pénzügyi viszonyok tisztázásával megbízott Domokos László, aki nyílt levelet is írt Karácsony Gergely főpolgármesternek és Kiss Ambrus főigazgatónak.

A kormányhivatal fordult bírósághoz.

Brüsszel saját hírszerző szolgálatot építene ki.

A politikus arról ír, hogy az ukrán védelmi miniszter is érintett a korrupciós ügyben.

A kis erdélyi falut megrázta a tragédia híre.

He can no longer identify with the values and the political direction of the Tisza Party.

Az első napokban az átlagdíj 29 ezer forint volt, ami 5,2 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál.

A Mellon Blue-ra egy kínai vevő csapott le.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.