A Debrecen a pályán és azon kívül is legyőzte a Kecskemétet
Az MLSZ szerint a KTE óvása nem megalapozott, a DVSC jogosan szerepeltette Vajda Botondot.
Az MLSZ szerint a KTE óvása nem megalapozott, a DVSC jogosan szerepeltette Vajda Botondot.
A beruházás mintegy 4,5 milliárd forintból valósult meg.
A DVSC élvonalbeli újoncokkal helyettesíti kapusait.
A DVSC hátrányból fordítva nyert 4-1-re a Diósgyőr ellen a keleti rangadón.
A két csapat szurkolói közösen vonultak Debrecenben a mérkőzés helyszínére, a Nagyerdei Stadionba.
Megvan a DVSC új tulajdonosa, a klub hamarosan bejelentheti a Five Eleven Capital cégcsoport érkezését.
Hegyi Krisztián számára balszerencsésen alakult a debreceni kölcsönadás.
Porrá égett.
Nevén nevezték a tiszás adathalászatot!
Próbált szabadulni, de nem sikerült, aztán jött a vonat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Szeles, de napos idő várható.
Nem kell vagyonokat költeni új fűtési rendszerre.
A világtörténelem legtisztább népfelkelésére emlékezik az ország.
A hagyományoknak megfelelően Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet fog mondani. Ennek kapcsán felidéztük a korábbi évek békemeneteit.
Az európai vezető szerint mindenki a háborút várja.
Itt vannak a legújabb részletek.
Az ország modernizálja légerejét, de nem fordul el Oroszországtól – hangsúlyozta Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő.
Egy lila zokni volt az utolsó csepp a pohárban Salzburgban, ahol a mai napig Szoboszlai a csúcstartó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.