Szél Bernadett zöldségeket beszél
Újabb politikai nonszensz.
Újabb politikai nonszensz.
A kritikus hangok ellenére demokratikus lépésnek számít a brit parlament ülésezésének felfüggesztése – mondta Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője.
A ribillió közvetlen kiváltó oka egy kiadatási törvény, amelyet Hongkongban sokan úgy értelmeznek, Peking azt politikai menekültekkel szemben használhatja fel.
Magyarország ellen a liberális véleményvezérek annyi vádat soroltak fel az elmúlt években, hogy felidézni is nehéz. A nemzeti érzelmű emberek vagy mosolyogtak a hallottakon, vagy háborogtak rajta.
A miniszterelnök Tusnádfürdőn több ezres hallgatóság előtt nemzedéke küldetését elemezve a rendszerváltás óta eltelt három évtizedről vont mérleget és a következő tizenöt év feladatait vázolta.
A Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója szerint az egykori vasfüggöny keleti részén lévő népek őrizték meg a nemzeti összetartozást, kiemelt jelentőségű, hogy ismét erre koncentráljunk.
A Közép- és Kelet-európai elektronikus demokráciáról és elektronikus kormányzásról tartanak kétnapos konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) csütörtökön és pénteken.
Dömötör Csaba szerint amikor Gyurcsány Ferenc a demokráciáról szónokol az olyan, mintha a farkas papolna a vegán étrendről.
A klasszikus bölcsészet kihalófélben van, helyette az elvont, elitista tudományosság gyűrűzött be, ami megfosztotta a humán tudományokat a közérthetőségtől és egy szélesebb közönségtől.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Egy család rövid történetében egy középosztálybeli család élete fonódik össze fiuk rejtélyes új barátjával.
Egyre több elégedetlen vélemény hallható a Ferencváros holland vezetőedzőjének megítélésekor.
Mire visszatérnek, a páros már több mint nyolc hónapot töltött az űrben. Alig egy hétre számítottak, amikor jelentkeztek a Boeing júniusban induló első űrhajós repülésére.
Ez történt a gazdaságban.
A február 9-i koszovói parlamenti választások közeledtével egyre inkább előtérbe kerül Észak-Koszovó helyzete.
A Liverpool nyögvenyelős győzelmet aratott szombaton a Wolverhampton vendégeként.
A Hezbollah libanoni fegyveres szervezet vezetőjének a likvidálása történelmi fordulópont.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.