Vesztes csapaton ne változtass: Dobrev bemutatta az árnyékkormányát
Gyurcsány Ferenc feleségének árnyékkormányában Vadai Ágnes a honvédelmi miniszter.
Gyurcsány Ferenc feleségének árnyékkormányában Vadai Ágnes a honvédelmi miniszter.
Budapesten három időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap.
A DK-val négy egymást követő választáson is azt közölte a polgári Magyarország, hogy árnyékban a helyük.
A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett: szürreális, hogy Gyurcsányék árnyékkormányt alakítanak, miközben annak idején mindent elvettek.
A Fidesz–KDNP jelöltje a budai polgárokért szeretne dolgozni, míg a baloldal kampánya láthatóan a rongálásról szól.
Újabb taggal bővült azok sora, akik magukat korábban független, objektív újságíróként hirdették, majd mégis a baloldal szolgálatába szegődtek.
Az olimpiaellenes párt folyamatos bakijai és politikai hibái nyomán Gyurcsányék újra akcióba lendülhettek.
Rágalmazás miatt szorulhat a Gyurcsány-párti képviselő.
Tovább bizonygatja a Demokratikus Koalíció elnöke, hogy az ő pártja a baloldal vezető ereje.
Nem tudni, hogy Gyurcsány Ferenc feleségének köze van-e az elhúzódó, közel félmilliárd forintos rejtélyes tranzakcióhoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Olyan történt, amit nem a tanítványok csináltak, hanem amit az Isten cselekedett.
EU delegation members received Faraday pouches.
Hét évet kellett várni a folytatásra, de ennyi idő sem volt elég, hogy igazán kreatív ötletekkel álljanak elő a Daredevil visszatérése kapcsán az alkotók.
A torna háromszoros nyertese, majd az olimpiai bajnok legyőzésével jutott a vasárnapi döntőbe a csapat.
A Szent Péter tér zsúfolásig telt a Rómából és a világ minden pontjáról érkezett hívőkkel. Ferenc pápa személyesen szólt a hívekhez az Urbi et Orbi áldás szertartása során.
A csillagászok számára eseménydúsan telnek a húsvéti ünnepek.
A katolikus és ortodox egyház más naptárat használ. A dátum a régi naptárhoz és egy ősi szabályhoz kötődik.
Ez már sok volt a szocik egykori nagyasszonyának.
A Szent Péter tér zsúfolásig telt a Rómából és a világ minden pontjáról érkezett hívőkkel. Ferenc pápa személyesen szólt a hívekhez az Urbi et Orbi áldás szertartása során.
A csillagászok számára eseménydúsan telnek a húsvéti ünnepek.
A katolikus és ortodox egyház más naptárat használ. A dátum a régi naptárhoz és egy ősi szabályhoz kötődik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.