Dömötör: Egyes pártok hisztériakeltésre használják a koronavírust
A koronavírus volt a vezető téma az Országgyűlésben, ahol az ellenzéki képviselők a kormány intézkedéseit bírálták napirend előtt.
A koronavírus volt a vezető téma az Országgyűlésben, ahol az ellenzéki képviselők a kormány intézkedéseit bírálták napirend előtt.
A parlamenti államtitkár szerint az Iszlám Állam összeomlása, illetve a koronavírus miatt súlyosabb a helyzet a 2015-ös válságnál.
Mostantól kezdve témakörönként ismertetik a nemzeti konzultáció kérdéseit, az első témakör a börtönbiznisszel foglalkozik.
Minden ellenzéki párt kezdeményezett már konzultációt az emberekkel, a baloldal most mégis megpróbálja ellehetetleníteni a kormány indítványát – mondta az államtitkár.
A cigány családok csupán eszközök voltak annak érdekében, hogy újra rasszizmussal vádolhassák meg és a vádlottak padjára ültethessék Magyarországot – mondta Horváth László.
Elkerekedett a Jobbik vezér szeme.
Az alap klímavédelmi célokról a kormánydöntések már megszülettek, jelenleg a konkrét jogi lépések kidolgozása zajlik – mondta az államtitkár.
Előremutató beszédet mondott a miniszterelnök, amelyben kiemelte a jövőre vonatkozó fő csapásirányokat – véli Dömötör Csaba Orbán Viktor évértékelőjéről.
Előremutató beszédet mondott a miniszterelnök, amelyben kiemelte a jövőre vonatkozó fő csapásirányokat – véli Dömötör Csaba Orbán Viktor évértékelőjéről. Az államtitkár szerint az ellenzék csak beszél a környezetvédelemről, a kormány azonban cselekszik. M
Az államtitkár hangsúlyozta: a nemzeti konzultációra azért van szükség, mert „olyan új jelenségekkel állunk szemben”, amelyek gyengítik a biztonságot és alapvetően szembemennek az emberek igazságérzetével is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Győrfi Pál elmondta, a hétvégén minden rendben zajlott.
A Premier League-érában a legrosszabb rajtját produkálja a patinás angol klub.
Egy ember megsebesült.
A tárcavezető az aradi vértanúk kivégzésének 175. évfordulóján rendezett megemlékezésen elmondta, az 1849-ben kivégzett honvédtisztek egy szent ügyért adták az életüket.
Az idei díjazottak új világot teremtettek munkásságukkal.
Felhőtlen hangulat uralkodott Szilvásváradon.
Megváltozott a Közel-Kelet stratégiai egyensúlya.
Az volt a legjobb, amikor a kicsi, agresszív, agyhalott Kula bácsi a tüntike végén bement a tévé épületébe.
Robert Lewandowski mesterhármast szerzett az Alavés otthonában.
A litván vámhivatal munkatársai több csomagot is lefoglaltak a Kalinyingrádból Moszkvába tartó vonatokon.
Feltárulnak a Galimberti házaspár művészetének titkai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.