Színházavatás és hazaszeretet
188 évvel ezelőtt tartották Katona József Bánk bán című drámájának ősbemutatóját Kassán.
188 évvel ezelőtt tartották Katona József Bánk bán című drámájának ősbemutatóját Kassán.

Valamikor – a régi jó időkben – mosolygó arcú, fehér ruhás angyalok hirdették a karácsonyi békességet.
Még a legnagyobb áhítatban is képesek vagyunk vesződni lelkünk kicsinyes, földi gondjaival.

Adam Sandler komoly feladatra szánta el magát.

George Clooney filmet készít John Grisham baseballtémájú, Calico Joe című regényéből.

A produkciót fia, Edoardo Ponti rendezte.

Deborah Feldman saját szökését meséli el Esther, vagyis ahogy mindenki nevezi, Esty életén keresztül.

Ha két teljesen különböző habitusú színész találkozik a színpadon, akkor abból általában jó előadás születik.

Feledhetetlen élmény együtt látni Törőcsik Marit, Psota Irént és Csernus Mariannt a színpadon.

Házasságok egy jelenetből – mondhatnánk a Kecskeméti Katona József Színház Ruszt József Stúdiószínházának előadásáról, amelyben Ingmar Bergman legtöbbet játszott darabját.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

Titkos szavazást kértek az EP-ben, de kiderült az igazság.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.