
Az amerikai nyomozós sorozatok követőinek az is hamar feltűnik, hogy a lengyel széria készítői nem ásták bele magukat kellőképpen a bűnüldözők munkájának részleteibe. Az Enyhülés rendőrei így pusztán ránézéssel, szemrevételezés útján azonosítják a keréknyomokat, minden további nélkül tudomásul veszik, hogy egy rendkívül veszélyes fogoly egy ügyész és egy nyomozó társaságában vízre száll egy csónakban (anélkül, hogy meg lenne bilincselve), és eszükbe sem jut, hogy egy újabb vízi járművel a nyomukba szegődjenek, satöbbi.
Mindez elsősorban a forgatókönyvet író Marta Szymaneknek róható fel – a lengyel sorozatok kedvelői a két évadot megért, és szintén az HBO által gyártott A falka kapcsán jegyezhették meg a nevét. De ha már a szkript fogyatékosságainál tartunk: a cselekmény tempója az első két részben túlságosan ráérős, csupán a harmadik részre találja meg az ideális sebességet, és még a záró epizódok megfelelő ütemezése ellenére is nyilvánvaló: hat rész helyett ötben is kényelmesen el lehetett volna mesélni ezt a történetet.
Ráadásul a végére jelentéktelenné satnyul néhány, a korábbiakban nagy horderejűként kezelt kérdés (tulajdonképpen miért történt Wojtekkel az, ami történt?), és az emiatt keletkezett hiányérzetet még a befejező képsorok édeskés, már-már giccses volta sem képes feledtetni a nézővel.
Az Enyhülésnek azonban megvannak a tagadhatatlan erősségei is. Elsőként a főszereplő színészi teljesítményét kell említenünk:a Zawieját megszemélyesítő Katarzyna Wajda emlékezetes alakítást nyújt az elgyötört, bizonytalan, összességében mégis határozott és céltudatos nyomozónő szerepében – olykor szavakra sincs szüksége: egy-egy pillantása vagy arckifejezése többet mond egy hosszú monológnál.
Alakját követve nyilvánvaló lesz, hogy a sorozat címe nem csak az időjárás változására utal, de arra is, mi megy végbe az életében. Azzal ugyanis, hogy mindent belead e testileg-lelkileg gyötrelmes nyomozásba, nem csak az elrabolt újszülöttet akarja megtalálni, de bizonyos értelemben önnön megváltásáért is küzd – a krízis ugyanis csaknem elviselhetetlen súllyal nehezedik rá.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!