Hárommillió forint értékű kábítószert találtak a rendőrök
A házkutatás alatt is érkeztek vásárlók, akik a társasház előtt álló rendőrautók dacára.
A házkutatás alatt is érkeztek vásárlók, akik a társasház előtt álló rendőrautók dacára.

Háromszázmillió forint értékben foglaltak le alapanyagokat. Ebből 100-150 kg amfetamin készülhetett volna.
Két és fél kilós, ötvenmilliót érő kokaintégla volt a sérült motoros hátizsákjában.
Több mint ötkilónyi marihuánát és feltehetően kokaint is találtak egy nigériai férfinél.
A felszámolt bűnözőcsoport újfajta dizájnerdrogok előállításával és kereskedésével foglalkozott.

Három hónap, félmilliárdos fogás – azt hihetnénk, hogy pörög a feketepiac, pedig könnyen lehet, hogy fulladozik.

A drogliberalizáció már akkor is szívügyük volt, amikor a Kétfarkú kutya párt még nem is létezett.

A volt venezuelai alelnök ellen tavaly az Egyesült Államokban emeltek vádat drogkereskedelem miatt.
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy, még 2018-ban felszámolt drogkereskedőlánc tagjai, öt férfi és egy nő ellen – közölte a fővárosi főügyész.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száz éve fedezték fel a gyógyvizet a városban.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A megbeszélések vasárnap is folytatódnak a konfliktus eszkalálódásának elkerülése érdekében.

Döntés született Rajoelina állampolgárságáról.

A Polgári Koalíció hivatalos regisztrálása után a párt tisztújító választásokat tart.

A londoniak két találata is vitatott körülmények között született, a címvédő sorozatban negyedszer is kikapott a bajnokságban.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.