Eldobált tűk, belövőszobának használt köztéri mobilvécé, panelházakban megbúvó kábítószer-függők lepték el a VIII. kerület középső részét.Úgy tűnik, hogy a városrész sűrűjében a szerhasználók mindenféle ellenük zajló rendpárti intézkedés nélkül, egyre több területre férkőzhetnek be.

Lakossági elégedetlenség nyomán kiderült: a civilek számára közösségi térré alakított Szeszgyár utcai területre beköltöztek a szerfogyasztók.
Az önkormányzat még 2021-ben bontotta le a kerítésfalat, azzal a céllal, hogy közösségi teret hozzon létre, és rendezvényeknek helyt adjon a Kőris utca és Szeszgyár utca közötti üres területen. A gazdátlannak tűnő, elhanyagolt – ám már névvel ellátott – Szeszgyár Kertben többnyire ökofeminista programokat tartottak.
Az önkormányzat közéleti újságja tavaly év végén arról számolt be, hogy fejlesztések indulnak meg a területen. Sőt, állításuk szerint megtisztították a kertet, térfigyelő kamerát helyeztek el, létrejött egy közösségi kert, ahol a Jane Goodall Intézet is madárodút és bogárgarázst épített, közösségi élet zajlik, és új fázisába érkezett a területrendezés is.
Ezzel ellentétben jelenleg a területen hegyekben áll a szemét, és drogosok vették használatba. Nem tudni, hogy az újonnan telepített térfigyelő kamerán keresztül miért nem tűnt fel a helyi rendészetnek a szerhasználók jelenléte. A Metropol újság munkatársai kint jártak a helyszínen, beszámolójuk szerint a Szeszgyár Kertet valakik elfoglalták. A kertet üzemeltető ökofeministák pergoláiba beköltöztek, matracokat vittek be maguknak, kedvenc foglalatosságaikról pedig az otthagyott, további használatra szépen elrendezett fecskendős tűk árulkodnak.

A józsefvárosi önkormányzat a Metropol megkeresésére azt írta, nem tudnak a fennálló problémáról. A környékbeliek azt mondják, szinte minden reggel látják, ahogy a csapatok elhagyják a kertet, de tehetetlennek érzik magukat. A Magyar Nemzet is felkereste az önkormányzatot, az alábbi kérdésekre kértünk választ.
- Az utóbbi időben szembesültek-e a kerület sűrűjében többszörösen halmozódó drogproblémával?
- Milyen lépéseket kívánnak tenni annak érdekében, hogy kiszorítsák a szerhasználatot a kerületből? Továbbá a Muzsikus cigányok parkjában lévő belövőszobának használt toi-toi árnyékszéket eltávolítják-e?
Amint kérdéseinkre választ kapunk, frissítjük a cikket.