Diákmunka szabályosan: milliókat kereshetnek a diákok
A diákok szabályos foglalkoztatásának több feltétele is van.
A diákok szabályos foglalkoztatásának több feltétele is van.

Több mint húsz év után indul újra az oktatás, ami elengedhetelen az üzemidő-hosszabbításhoz.

Az agrárszakképzés fejlesztése kulcsszerepet játszik Magyarország mezőgazdasági versenyképességének fenntartásában.

Interjú Csizmadia Norberttel, a Neumann János Egyetem Alapítvány kuratóriumi elnökével.

A megváltozott felvételi szabályok megkönnyítik a diákoknak, hogy az érdeklődésüknek leginkább megfelelő szakot válasszák.

Noha a betelepülő iparvállalatok munkaerőigénye főleg szakmunkásokra és technikusokra irányul, szükségük van felsőfokú végzettségűekre is.

A diákok szakképzési munkaszerződéssel dolgozhatnak gyakorlati helyükön, ahol az eddiginél magasabb bérekhez juthatnak.

Új képzéstípus indul jövőre a technikumokban, a diákok automatikusan bejutnak az egyetemre.
A köznevelésben sem könnyű, a gyakorlatorientált szakképzésben még nehezebb megoldást találni a távoktatásra.

Egyenlőtlennek tűnő harc folyik a fiatal családokért a magyarországi nagy- és kistelepülések között, amelyben az utóbbiak többsége vesztésre áll.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az OLAF-jelentésből elhíresült ügyvédi iroda bonyolítja a közbeszerzéseket a volt SZDSZ-es kör által hatalmába kerített XI. kerületben.

Évente 850 tonna szén-dioxiddal kevesebb környezetterhelést jelentenek.

Ruff Bálint, a Tisza Párt háttérembere kínos helyzetbe hozta Magyar Péteréket.

Nem tudnak úgy hazudni, mint ő.

A szankciók november 21-i hatályba lépése után az ország benzinkészletei és dízelellátása kritikus szintre eshetnek, miközben az árak drámai mértékben emelkedhetnek.

Hazánk energiabiztonsága az amerikai nyomás ellenére stabil maradt.

Hazánk továbbra is elkötelezett a libanoni keresztény közösségek támogatása mellett.

Hiába volt a harmadik kiemelt, senkit sem kímélt.

Olyan dolgokra kényszerítették, amit nem akart megtenni.

Három nő, egy bosszúterv és az önbizalom újraéledése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.