Szentkirályi Alexandra: Most az a legfontosabb, hogy segítsünk és ott legyünk az ország számos pontján + videó
Megmozdult az ország, civilek és politikusok együtt dolgoznak az emberek és ingatlanok védelméért.
Megmozdult az ország, civilek és politikusok együtt dolgoznak az emberek és ingatlanok védelméért.

Hétfőn már munkába is álltak.

A Magyar Honvédség helikopterei az árvízi gócpontok felmérésében segítenek, illetve a lánctalpas kétéltű járművek is rendelkezésre állnak.

Minden segítő kéz számít – hangsúlyozta a fővárosi Fidesz vezetője.

Budapestet kedden éri el az ár.

Ha több katonára lenne szükség, a tartalékosokat is mozgósítják.

A szakemberek felkészültek a védekezésre.

A kormányszóvivő közölte, a nehéz helyzetbe került emberek számíthatnak a segítségre.

Már múlt héten megkezdődtek a védelmi munkálatok.

A Duna mentén utcákat és egy mélygarázst is elöntött a víz.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke azt hiszi, hogy önazonos.

Kóka János már harminc százalékkal kevesebb kórházzal is elégedett lenne.

A hódmezővásárhelyi polgármester fél Európát bejárta a város pénzén.

A Tisza Párt vezére elveszítheti politikai hátországát, és magára maradhat a közéletben.

Az ukrán és az amerikai elnök hamarosan tárgyal.

Súlyos a helyzet.

Donald Trump a vérontás leállítása érdekében tárgyal, Európát viszont a háborús pszichózis uralja.

A francia filmcsillag egy korszak ikonja volt.

Az adott ország fejlettségi szintje nem minden esetben jelenti azt, hogy elhagynák vagy jelentősen visszaszorítanák a készpénzt.

Varga Zsolt szerint nem ideális a karácsonyból érkezve egy edzéssel meccset játszani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.