Csak a Mol Fehérvár tudott győzni vendégként az OTP Bank Liga vasárnapi mérkőzésein
A Debrecen saját közönsége előtt 4-1-re kikapott a Torinótól csütörtökön a labdarúgó Európa-liga selejtező második fordulós párharcának visszavágóján, így kettős vereséggel búcsúzott a további küzdelmektől.
Marko Scsepovics így fogalmazta meg a célt: „Fontos, hogy lehetőleg ne kapjunk gólt a Pancho Arénában, jó lenne magabiztos, két-három gólos előnyt kiharcolni az első mérkőzésen.”
Hibátlan mérleggel zárták a párharcaikat a magyar klubcsapatok az Európa-ligában is, azaz mindegyikük úgy jutott tovább, hogy egyik meccsen sem kapott ki.
Isten tudja, mikor történt olyan az európai futballkupák első fordulójában, hogy mind a négy magyar induló a második körbe léphetett volna.
A Debreceni VSC hazai pályán 3-0-s győzelmet aratott az albán FK Kukesi felett a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában, a csütörtöki első mérkőzésen.
Hárman harcolnak a dobogó harmadik fokáért és a nemzetközi szereplésért, a kiesés elleni harcban viszont még a mezőny fele, tehát hat együttes érdekelt a labdarúgó NB I.-ben.
Hogy melyik csapattal találkozik a döntőben a Vidi, a Soroksár–Bp. Honvéd mérkőzést követően válik véglegessé, az első találkozót a kispestiek nyerték 2-1-re.
A MOL Vidi FC 1-0-ra legyőzte a vendég Debrecent kedden a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén. A visszavágót jövő kedden rendezik Debrecenben.
Öt-tíz évvel ezelőtt rendre e két csapat játszotta az év meccsét, ma a Vidi és a DVSC — a második és a harmadik helyezett — találkozója „csupán” rangadó a labdarúgó NB I-ben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A pénteki rangadó egyben mindkét csapatnak főpróba a BL-negyeddöntő előtt.
Donald Trump: Az Egyesült Államok és Ukrajna a jövő héten megkötheti az ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodást.
Utólag cenzúrázták a Führer által előnytelennek tartott felvételeket.
Több uniós állam mezőgazdászai is tiltakoznak a lépés ellen.
Mesés budai villákból tervezik a rendszerváltást Magyar Péter és emberei.
Gazdag Dániel különös klubhoz csatlakozott az MLS-ben, a Columbus Crew már túlélte a halálos ítéletet.
Az, aki a saját hazája romlásában látja a politikai felemelkedés esélyét, nem képviseli az embereket, csupán kihasználja őket.
Az, aki a saját hazája romlásában látja a politikai felemelkedés esélyét, nem képviseli az embereket, csupán kihasználja őket.
Mesés budai villákból tervezik a rendszerváltást Magyar Péter és emberei.
Gazdag Dániel különös klubhoz csatlakozott az MLS-ben, a Columbus Crew már túlélte a halálos ítéletet.
Soha nem fordult még elő európai kupameccsen, hogy öt gól szülessen a hosszabbításban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.