Egyre több e-autó futhat a magyar utakon
Továbbra is olcsóbb a fenntartásuk, mint a hagyományosaké, kiváltképp a támogatásokkal.
Továbbra is olcsóbb a fenntartásuk, mint a hagyományosaké, kiváltképp a támogatásokkal.

Egy év alatt közel hetven százalékkal nőtt az elektromos autókba töltött áram mennyisége.

Az új szolgáltatás a nyilvános töltők biztonságát és rugalmas megoldásait viszi el a háztartásokba.

A villanymotor forrása egy 26,8 kilowattórás, akár a 220 voltos házi csatlakozóról, fali töltőről is táplálható akkumulátortelep.

Külön konstrukcióban jutottak lehetőséghez a felsőoktatási intézmények és a karitatív szervezetek.

A cég tavaly ősszel mutatta be saját elektromos autóját, amely a Spring nevet kapta.

A keretösszeg bővítésével minden sikeres pályázó hozzájut a támogatáshoz – tájékoztatott Kaderják Péter.

A klímaváltozás-bizottság tagjai úgy látják, hogy immár lehetővé vált a 2032-es határidő.

Sikeres a kormány tisztán elektromos autók vásárlására szánt programja, több mint kétezer kérelem érkezett.
Tavaly 2,26 millió tisztán elektromos autót értékesítettek világszerte, ami 9 százalékos növekedés a megelőző évhez képest – írta keddi számában a Világgazdaság azzal kapcsolatban, hogy 200 éves az elektromobilitás.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.

Az Egyesült Államok történelmi mérföldkőnek nevezte a lépést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.