Óvadéki megállapodás született Donald Trump ügyében Georgia államban
A volt elnök nem beszélhet az ügyről a közösségi médiában.
A volt elnök nem beszélhet az ügyről a közösségi médiában.

A viharral szinte egy időben földrengés is volt Kaliforniában.

A nagykövetség utasítása szerint az amerikaiaknak haladéktalanul távozniuk kell az országból.

Joe Biden beiktatása óta mintegy 5,5 millió illegális migráns jutott be Amerikába, ami több, mint Los Angeles népessége.

Felelősségre vonnák azokat az informátorokat, akik segítettek feltárni Hunter Biden ügyeit.

Nyolcvannégy év óta nem volt példa hasonlóan heves esőzésre az Egyesült Államok délnyugati részén.

Már 114 áldozatot találtak meg, de több mint ezer embert még mindig eltűntként tartanak nyilván.

Kenyai luxusnyaralás miatt indult nyomozás Vlagyimir Putyin szövetségese ügyében.

Alkalmanként hivatalos, kormányzati ügyekben sem saját nevében járt el az amerikai elnök.

Előtérbe kerül a területszerzés, a fegyveres erők képességét valódi harci körülmények között tesztelik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Ankarától nem messze történt a baleset.

A hozzátartozó kétségbeesetten próbált közbelépni.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

Másfél hónap után végre mosolyognak Zoltán rokonai.

Talán ezzel sokan tudnak azonosulni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.