X-akták a Capitoliumban: megfélemlített pilótákról, Tic-Tac-alakú ufóról, nem emberi anyagokról volt szó az amerikai kongresszusban
A földönkívüliekről tartott meghallgatás összehozta az egyébként megosztott amerikai kongresszust.
A földönkívüliekről tartott meghallgatás összehozta az egyébként megosztott amerikai kongresszust.

Kihívója bőven akad, de legközelebbi riválisához képest is 32 százalék az előnye.

Amerika még mindig nem engedélyezte a képzési anyagok átadását.

Az amerikai képviselőház republikánus elnöke szerint Joe Biden elnök és családjának pénzügyi körülményeit ki kell vizsgálni.

Újabb, négyszázmillió dollár értékű katonai szállítmányt küld saját készleteiből Ukrajnába az Egyesült Államok.

A demokraták körében is erősödnek a hangok, amelyek szerint komolyan kell venni a Joe Bidennel kapcsolatos aggodalmakat.

Az amerikai elnök szerint már a 2020-at sem érhette volna meg.

Az interneten terjedő felvételek alapján nincs kizárva, hogy a vádalkuval menekülő Hunter Biden beleszólt a 2020-as választásokba is.

Mráz Ágoston Sámuel szerint csak a politikai értelemben vakok mondhatják, hogy az Egyesült Államok egyeduralkodóként irányítaná a világot.

Biden állapota biztonsági kockázatot jelent nemcsak Amerikára, hanem az egész világra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.